Megérkezett a tavasz. A természet éledezik, a hőmérséklet lassan, de biztosan emelkedik. Virágba borulnak a fák, környezetünk élénk színű köntösbe öltözik. Öröm ilyenkor szabad levegőn és vízparton lenni, újra érezni a Nap meleggel, energiával és jókedvvel feltöltő sugarait. Felpörög az élet, a fakó monotonitást felváltja a pezsgés és nyüzsgés. Habár a hidegebb időnek még vannak makacs próbálkozásai, de a tavasz napról- napra erősebb és végül diadalmaskodik.
A horgászszezon egyre inkább kihúzódik. Emlékezzünk csak vissza, korábban a téli időszakokban elképzelhetetlen lett volna a békéshalas vagy akár a szelektív nagyhalas horgászat. Az utóbbi években azonban olyan módszerek, technikák, vizek, etető- és csalogatóanyagok jelentek meg, amelyek lehetővé teszik a téli hónapokban is a sikeres horgászatot, így a klasszikus tavasztól- őszig értelmezett horgászszezon már szinte az egész évre kibővül. Horgászati szempontból a tavasz mégis az egyik legkecsegtetőbb időszakunk.
A használt módszerek is jelentősen változtak, napjainkban egyértelműen a finom(abb) szerelékes, method jellegű módszerek vannak előtérbe helyezve rapid jellegük miatt. Legyen szó akár hideg, akár melegvízi horgászatról, az emberek ezeket a módszereket alkalmazzák és erőltetik, ami nem csoda, hisz ahogy többször hangot is adtunk neki: minden erről szól a médiában.
Mi van azonban a gyermekkorunk régi, klasszikusnak mondható és mára már szinte teljesen elfelejtett módszereivel és csalijaival? Azok már nem működnek? Nem vezetnek eredményre?
Tartsatok velünk, járjunk utána!
Ezelőtt pár évvel, nem is oly’ régen elképzelhetetlen volt a horgászat élő csalik nélkül. Alig volt olyan horgász, akinél ne lett volna legalább egy doboz giliszta vagy csontkukac, amelyet, ha nem is csalizásra, de az etetőanyag feldúsítására és attraktivitásának fokozására mindenképp felhasznált.
Manapság ez teljesen megváltozott, gyakorlatilag úgy mehetünk végig teltházas tavak partjain, hogy egyetlen olyan horgásszal sem találkozunk, aki bizalmat szavazna az élő csalinak. Sőt, nagyon sokan a method forradalomba csöppentek bele horgászkarrierjük kezdetén és életükben nem használtak még élő csalikat.
Természetesen a szezonban horgászataink során mi is más, szelektívebb módszerekkel horgászunk, azonban számunkra késő téli és kora tavaszi horgászat nem létezhet élőcsali nélkül. Ahogy a bevezetőben is említésre került, éledezik a természet. A víz hőmérsékletének emelkedésével a halak testhőmérséklete is emelkedik, anyagcseréjük felgyorsul. A téli vegetáció után igyekeznek fokozott energia és fehérjeszükségletüket kielégíteni, illetve pótolni. A pontyfélék ráadásul mindenevők, a természetben ösztönösen fogyasztják előszeretettel a különböző ízeltlábúakat, puhatestűeket, gyűrűsférgeket és egyéb állati szervezeteket. Habár a szelektívebb jellegű, ha úgy tetszik “bojlis” horgászatot részesítjük előnyben, a használt bojlik kiválasztásakor is azt az elvet tartjuk szem előtt, hogy minél természetesebb legyen, minél nagyobb eséllyel azonosítsa azt a hal természetes és potenciális táplálékforrásként. Meggyőződésünk, hogy a természetesnél nincs jobb.
Járjunk is utána, a kérdésre egy igencsak szokatlan és valóban nehéz horgászat történései fognak választ adni!
Horgászatunk időpontja egy rendkívül hideg március eleji nap. A horgászat reggelén szokatlanul nagy fagy és dermesztő hideg fogadott, az autót alig tudtuk kiszabadítani az éjszaka rátelepedő jég fogságából. Ha ez nem lenne elég, egész napra viharos erejű metsző szelet ígért a meteorológia. Ebben az időben nem sokan merészkednek ki a partra, azonban mi mégis reménykedtünk.
A fő módszer a már általunk sokszor megírt és emlegetett hajszálpontos és ütemes method peca, a körülményekhez igazított lehető legfinomabb végszerelékekkel. Ennek ellenére becsúsztattam a táskába egy-egy doboz csontit és gilisztát, szokásomhoz híven most sem hagytam otthon őket. Afféle mentőövként tekintettem az oldalzsebben lapuló élő csalikra. A nap közel sem a terv szerint alakult, ugyanis a mindig működő hajszálpontos és leheletfinom method horgászatommal kapás nélkül ültem a tavon. Akármit csináltam, akármivel próbálkoztam, nemhogy kapást nem tudtam elérni, még csak halra utaló jelet sem láttam. Nem voltam egyedül ezzel, a rajtam kívül kimerészkedő 5-6 horgász szintén kapás nélkül szenvedett a hidegben és embertelen szélben. Alig kezdődött el a nap, a part máris elkezdett kiürülni, 10-11 óra magasságában többen hazapakoltak. Nem csoda, a kapástalanság egy finoman szólva is kedvezőtlen időjárással párosulva nem feltétlen horgászbarát.
Ritkán van ilyen, de teljesen kifogytam az ötletekből, így a nálam lévő vésztartalék körül kezdtek gondolataim forogni. A gondolatokat hamar tett követte és egy végtelenül egyszerűen megkötött horogra fel is fűztem két szál élénken mozgó vaskos gilisztát.
Mindkét botot újradobtam a már korábban kiválasztott helyekre. Igencsak meglepődtem, amikor az eddigi eseménytelen nap után 2 percen belül azonnal egy erőteljes húzós kapás érkezett. Ennél már csak akkor lepődtem meg jobban, amikor 30 másodpercen belül a másik botom is elfüstölt. Dupla kapás élő csalira azonnal, ráadásul olyan húzós kapások, amelyek nyári időszakban is igencsak tisztességesnek számítanak, nemhogy ilyenkor. Az események ezután sem álltak meg, egészen a horgászat végéig kitartott a halak lendülete. Közben egy-egy boton többször próbáltam újra method előkékkel és csalikkal halat fogni, az eredmény mindig ugyanaz volt: fagyoskodva, dideregve ültem kapás nélkül. Amint azonban újra giliszta volt a horgon, rendszerint pár percen belül mindig pontykapás érkezett. Ami külön érdekes volt, hogy durva horogelőkén kínáltam fel a gilisztát.
Amíg a hajszálvékony fonottra kötött vékonyhúsú 14-16-os horgon felkínált 4-6 milisre faragott method csalikkal nem tudtam még egy óvatos keszegkapást sem kicsikarni, addig a 0,28-as merev fluorocarbon előkére kötött 6-8-as méretű horgokkal folyamatosak voltak a kapások.
Egyértelműen az élő csali kellett nekik, amit szó szerint zabáltak, a method módszer pedig annyira érdektelen volt számukra, hogy hiába finomítottam le végletekig, egyetlen kapást sem tudtam kicsikarni ugyanazokat a helyeket horgászva, ahonnan a gilisztát 2 percen belül elhúzták. A lesavazottnak tűnő víz az élőcsalinak köszönhetően egyik pillanatról a másikra megéledt és az egyre inkább betlibe torkolló horgászat a nap utolsó negyedében örömpeca lett.
Ami még engem is meglepett, hogy a kifogott halak átlagsúlyával egy nagypontyhorgász is kibékülne. A legnagyobb halak súlya 11 kilogrammtól egészen 19 kilogrammig terjedt, de a legnagyobbak mellett sok hal volt 8-10 kg közötti átlagsúlyban.
Teljesen egyértelmű, hogy ebben az időszakban a fehérjedús természetes élő csalit részesítették előnyben, amelynek víz alatti tekergőző mozgása nemcsak hamar felhívta magára a halak figyelmét, hanem szinte azonnal táplálkozási ingert váltott ki úgy, hogy közben semmilyen más táplálékforrást nem fogadtak és nem fogyasztottak el. Mivel rendszeresen horgászok élő csalival, nem újdonság számomra, hogy szorult helyzetben ezek húztak ki a csávából. Az viszont számomra is döbbenetes volt, hogy a csábítóan mozgó finom falatokra kivétel nélkül ilyen nagytestű halak érkeztek.
Félreértés ne essék, egy valamit le kell szögeznünk! Ez a módszer egyáltalán nem szelektív. Élő csalival lehetetlen szelektálni. A sorozatban fogott kapitális halak azonban egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a szelektálás elsőkörben nem a csali méretéből adódik, hanem annak összetételéből. A szelektálás titka, hogy olyan tápanyagtartalmú és összetételű csalit és etetőanyagot kínáljunk fel, ami adott helyzetben a nagytestű halaknak elengedhetetlen szükséglete. Erre sikerült ráéreznem, ezért foghattam meg ezeket a halakat.
Összehasonlításképpen a mellettem ülő horgász a tó nagytestű pontyállományát ismerve kifejezetten szelektív bojlis horgászatot végzett, az általa egész nap kifogott 3 ponty összsúlya nem érte el az én halaim átlagsúlyát. Érdekes, ugye?
Az érdeklődő szomszédok hitetlenkedve és ledöbbenve fogadták a tényt, hogy élő csalival horgászok és fogok ilyen testes halakat, többen azt hitték csak szórakozok velük. Ez bizonyítja azt, hogy napjainkban mennyire elfeledett és alulértékelt szerepe van ezeknek a nagyszerű csaliknak. Nélkülük egyetlenegy kapást sem tudtam volna kicsikarni és nullás pecát zártam volna. Nagyon tanulságos horgászat volt mindenki számára.
A beszámoló után nézzük meg egy-egy képsorozaton keresztül, hogy milyen módon készítjük el azokat a horogelőkéket, amelyeket a legszívesebben használunk élő csalikkal történő horgászataink során!
Az élőcsalik felkínálására tökéletesen megfelel a klasszikus bordás kosaras végszerelék is, azonban jelen esetben az általam előszeretettel használt 65 grammos XL method kosarak képezték a végszerelék lelkét. A horogelőkém azonban módosításra került oly módon, hogy a csontit vagy gilisztát tökéletesen fel tudjam kínálni.
Nézzük meg azokat a horogelőkéket, amelyeket előszeretettel alkalmazunk ilyen esetekben. Előre kell bocsátani, végtelenül egyszerű, sokszor szinte őskori megoldásokat mutatunk be, amelyeket mindenki ismer, azonban a modern horgászat zajában sok esetben a feledés homályába merül.
1. A method előkék kötésére is használt 0,08-0,10 mm-es fonott zsinórra egy általunk szívesen alkalmazott csomóval kössük fel a csontikarikát. Mi erre a célra clinch csomót használunk.
2. A fonott zsinórt fűzzük át a horgon hátulról- előre és készítsünk el egy klasszikus 6-8 menetes csomómentes kötést, majd a zsinórt újból hátulról előre bújtassuk át a horog szárán.
3. A felesleges zsinórrészt távolítsuk el úgy, hogy kb. 1 centiméteres tartalék zsinórdarab maradjon meg. Ezt simítsuk hozzá a horog szárához.
4. A horogelőke anyagát képző 0,18-0,20-as fluorocarbon zsinórból vágjunk le egy tetszőleges hosszt, majd a már korábban előkészített csontikarikás horgot kössük meg vele szintén csomómentes kötéssel. Ehhez a fűzzük fel a horgot a fluorocarbon zsinórra hátulról- előre, majd a már korábbiakban leírt kb. 6 menetes kötéssel készítsünk el rá egy csomómentes kötést. Ennek utolsó lépéseként a fluorocarbon zsinórt ismételten hátulról- előre bújtassuk át a horog szemén és feszítsük meg a kötést. Így a fluorocarbon zsinórból készített csomómentes kötés fixálja a horog szárán a csontikarika megkötésére használt fonottat, az nem tud leesni. (A könnyebb láthatóság érdekében egy vastagabb, barna színű zsinórral dolgoztunk)
5. Fűzzünk fel a zsinórra egy gubancgátló gumihüvelyt, alakítsuk ki a horogelőke kívánt hosszát és egy klasszikus végfüllel zárjuk le.
A kész előke elkészítésében megegyezik a csalitüskés method előke készítésével annyi különbséggel, hogy esetünkben a csalitüske helyett csontikarika kapott helyet a hajszálon.
Az egész előkét lehet akár telibe fonott zsinórral is kötni, azonban a vékony fonottakat egy nagyobb csonticsokor jelentősen össze tudja csavarni és gubancolni. Emiatt mi csak a hajszálat kötjük fonottal a csali természetesebb mozgása miatt, míg az előke többi része merev fluorocarbon, így lehetetlenné válik a gubancolódás.
A csalizás menete is végtelenül egyszerű, a csontikarikát kiakasztva lehetővé válik a csontkukacok felfűzése. Használjuk ki bátran a rendelkezésre álló helyet és töltsük meg az egész karikát csontival, míg végül egy ellenállhatatlan izgő- mozgó falatot nem kapunk. Ezután kapcsoljuk vissza a karikát, ezzel is meggátolva a csontik leesését.
Ha szeretnénk egy kicsit könnyíteni a csalikombinációt, a karikára technopufit vagy lebegőszivacsot is fűzhetünk a kukacok közé. A csontik heves mozgása ilyenkor mindig fellibbenti minimálisan a kikönnyített előkét, ezzel is fokozva a vizuális csalogató hatást.
2. Egy tetszőleges színű gumikukoricát a képen látható módon ferdén húzzunk fel a már előzőleg megkötött előkére.
3. A megkötött kisméretű horgot húzzuk bele teljesen a plasztikcsaliba.
4. A fonott zsinórt fűzzük át a horog szemén hátulról- előre, majd a hajszálelőke hosszának kialakítása után a már korábban is említett 6-8 menetes csomómentes kötést alakítsuk ki. Ennek végén a zsinórt ismételten hátulról- előre bújtassuk át a horog szemén.
5. Nem maradt más hátra, mint a horogelőke hosszának kialakítása majd egy véghurokkal való lezárása. Előkénk ezennel elkészült.
Első ránézésre egy teljesen hétköznapi gumikukoricás előkét készítettünk, azonban van benne egy csavar. A hajszálelőkén nem tüskével és stopperrel van rögzítve a csali, hanem egy kisméretű horoggal. Ezt a horgot azonban bármikor kihúzhatjuk a csaliból és alkalmas lesz 4-5 szem csonti felszúrására. Ezt követően a horog ismételten visszahúzható a plasztikcsaliba. Az eredmény egy finoman és légiesen lebegő kukoricaszem, melyet élénken mozgó csontik tesznek még vonzóbbá a halak számára.
Nem kell félnünk, a csaliba rejtett horog egyáltalán nem veszélyes sem halra, sem horgászra. Mivel a horog teljes egészében a kukoricaszem belsejében van elrejtve, abból nem tud kicsúszni. Használata előtt azonban érdemes egyeztetni az adott vízterület illetékeseivel, ugyanis sok helyen kéthorgos szerelékként kezelik, ebből kifolyólag nem mindenhol engedélyezik. Kerüljük el a félreértéseket és informálódjunk használata előtt.
1. Az általunk ideálisnak vélt horog szemén bújtassuk át a fluorocarbon előkét hátulról- előre. Leggyakrabban 6-8-as méretű horog és 0,25-0,28-as fluorocarbon felhasználásával készítjük el ezt az előkét.
2. A zsinórt kezdjük el letekerni a horog szárán, majd 6-8 menet elkészítése után fűzzük át ismételten hátulról- előre a horog szemén. Ezzel gyakorlatilag egy csomómentes kötést készítettünk el. Vágjuk le a kötés alatti felesleges zsinórrészt, hajszál kialakítására nincs szükség. A csalizás közvetlenül a horogra fog történni.
3. Húzzunk fel egy az előkére egy gubancgátló szilikonhüvelyt, majd alakítsuk ki az előke kívánt hosszát és zárjuk le egy véghurokkal. Ezáltal előkénk elkészült, csalizás után azonnal bevethető.
Ez az előketípus igazi klasszikus, teljesen sallangmentes. Ennek ellenére nagyon jól működik. További előnye, hogy szükséges esetben szó szerint pillanatok alatt el lehet készíteni. A csalizás közvetlenül a horogra történik, a gilisztákat középen két helyen megszúrva tűzzük meg. Így a lendületes dobásokat és a vízbeesést is bírja, nem szakad le a horogról, azonban élénken tud mozogni a fenéken.
Ebben az esetben kifejezetten fontosnak tartjuk a merevebb monofil vagy fluorocarbon előkék használatát, amelyek egyrészt nehezen kifújhatóvá teszik a horgot jobb akadást biztosítva, másrészt a fürgén és erőteljesen mozgó gilisztaszálakat megakadályozza a komoly gubancok kialakításában. Egy lágy fonottat percek alatt össze tudnak gubancolni.
A giliszta csalizására elsősorban a szakállas és mikroszakállas horgok alkalmasak, a szakáll ugyanis megakadályozza azt, hogy az élénken mozgó giliszta leverje magát a horogról.
Tavaink jelentős részén azonban csak a szakáll nélküli horgok engedélyezettek. Ebben az esetben sem kell megijednünk, csalizás után húzzunk fel a horogra egy, a bojlis szerelékekből már jól ismert szilikon horoggyöngyöt a horog szárára, amely megakadályozza gilisztáink megszökését. Amennyiben idegenkednénk ettől a megoldástól, nyugodtan vegyük elő a jól bevált csomómentes kötéssel elkészített hajszálelőkés előkéinket és egy vékony fűzőtű segítségével a hajszálelőkére fűzzük fel a gilisztákat. Megvan a veszélye azonban a giliszták hajszálelőkéről való leszakadásának.
Ennek az esélyét két praktikával lehet minimalizálni:
1. A gilisztát több ponton vagy hosszabb szakaszon tűzzük meg.
2. A gilisztákat nagy méretű (talpas) stopperrel ütköztessük meg.
Ezen két pont figyelembevételével a felfűzött giliszták a lendületesebb, távolabbi dobásokat és a vízbecsapódást is jobban fogják bírni.
Az élőcsalik nem csak horgon történő felkínálásra alkalmasak, jelentősen tudják fokozni az etetőanyagunk attraktivitását is.
Elsőkörben csontkukaccal szeretjük dúsítani az etetőanyagot. A fehér kukacok nemcsak figyelemfelkeltőek a sötét mederben, hanem aktív mozgásukkal az etetőanyag oldódását, valamint bontását is gyorsítják, ezáltal gyorsítani tudják a horgászatot. Egy lazább szerkezetű, method kosárba töltött anyagot azonban hamar képesek széttúrni, akár a dobást is lehetetlenné téve. Ilyen esetben érdemes nedvesíteni az anyagon vagy forrázott/fullasztott csontit használni.
Ha nagyobb mennyiségű élőcsalit szeretnénk töményen bejuttatni, tökéletes segédeszköz lehet egy PVA háló vagy tasak. A vízbe érkező PVA anyag nagyon hamar feloldódik és a sokszáz aktívan mozgó csonti garantáltan magára vonja az éhes pontyok figyelmét. Azonban, ha a kukacaink nedvesek, feloldhatják a PVA-t, ezért érdemes megszárítani őket akár egy rongydarab segítségével, vagy minimális por alapú etetőanyag hozzáadásával, ami azonnal felveszi és megköti a nedvességet. Ezt követően a kis csonticsomag a horogra akasztást követően máris dobható. A PVA termékek használata akkor lesz különösen hasznos, ha ólmos végszerelékkel horgászunk és nem használunk por alapú etetőanyagot.
Az általunk leggyakrabban használt élőcsalis előkék bemutatása után tisztáznunk kell egy fontos kérdést. Mégis mikor ajánlott alkalmazni a módszert, mikor érhetünk el vele kimagasló sikereket? Elsősorban a késő téli- kora tavaszi felmelegedő vizekben, illetve az őszi lehűlő vizekben lehet legnagyobb sikerrel alkalmazni, ugyanis ezekben az időszakokban a halak kifejezetten aktívan keresik az efféle táplálékforrásokat, hogy a télen elvesztett súlyukat visszanyerjék vagy éppen felkészüljenek a hosszú télre.
Ezen kívül az egész tavaszi időszakban kiemelkedő eredményeket érhetünk el az élőcsalikkal egészen az ívás utáni időszakig, amikor is újra előszeretettel fogyasztják az állati eredetű természetes táplálékot, hogy minél hamarabb pótolják a nász fáradtságaiból adódó súlyveszteséget. Valamint az év bármely szakában megér egy próbát az élőcsalis horgászat minden olyan helyzetben, amikor a modernebb módszerek - legyenek bármennyire kifinomultak - nem vezetnek el a hőn áhított kapásig. Ilyen esetekben sokszor szinte hihetetlen, hogy az élettelen víz 1-2 szál giliszta vagy csonti hatására hogy meg tud elevenedni.
Meggyőződésünk, hogy a mai horgásztrendek mellett az élőcsaliknak továbbra is komoly helye van nem csak a fehérhalak, hanem a pontyok horgászatában is.
Aki nem hiszi, járjon utána!
Köszönjük a cikket a Different Carp Fishing horgászainak!
