Amikor egy ilyen írást olvas, az ember mindig arra gondol, hogy na, most megint egy sok és nagyhalas horgászata volt valakinek és megint sikerült bele ülni a tutiba. Na, ez a horgászat pont nem az volt, hanem sokkal tanulságosabb és érdekes. Péter kollegával már bő két héttel előtte elterveztük, hogy bizony november 20.-án csapunk egy igazi süllős horgászatot a Tiszán. Közelget a hétvége és mindketten lázasan vásároltunk az utolsó napokban. Latolgattuk az esélyeket, hogy vajon a nagyobb vagy a kisebb csali fog működni, az élénkebb vagy éppen a természetesebb szín fogja adni a halat? Az előzetes időjárás jelentés szerencsére nekünk kedvezett. Vasárnap reggel 7 órakor gyors összepakolás után én útnak is indultam. Menet közbe még útba ejtettem egy pékséget, hiszen üres gyomorral nem lehet a horgászatra koncentrálni. Nagyjából egyszerre érkeztünk meg Balsára a kikötőbe ahol a csónak pihen.
Tökéletes és száraz őszi időjárás fogadott minket. Nagy meglepetésünkre a János-tó szinte majdnem teljesen tele volt. Az ember nem erre számít egy késő novemberi napon. De szépen körvonalazódik, hogy egyre több ember válik rabjává ennek a sportnak.
Szépen komótosan bepakoltunk a csónakba majd magunkra öltöttük a mentő mellényeket és már indultunk is alig alap gázon és óvatosan ki a kikötőből. Kiérve a gyönyörű őszi Tisza fogadott minket. Mindenféle gondolkodás nélkül szinte automatikusan indultunk is már teljes gázon a szokásos helyünkre. Menet közben bőven volt időm csodálni a lassan télbe lépő tájat, a récék pihenését a hullámzó Tiszán, a vadlibák vonulását és pár darab jégmadár könnyed röptét.
Menet közben nem kevés horgászcsónakkal találkoztunk és a parti horgászok is bőven akadtak. Megérkezés után In Medias Res módon én már szereltem is össze és kezdtem volna a horgászatot, amikor Peti jelezte számomra, hogy várjak még egy kicsit. Az éven a radar használata engedélyezett November 1. után is. Péter, aki a radart kezelte jelezte, hogy sajnos a kedvenc helyünk teljesen üres.
Vízközt elvétve egy-két nagyobb testű halat találtunk, amit mi busáknak gondoltunk. Szerencsére a hely egy elég nagyrészt ölel fel és majd 300 méter hosszú.
Nem lehetséges teljesen a radarra támaszkodni így látatlanba megkezdtük a horgászatot. 10-12 üres dobás után szintén kicsit arrébb álltunk és folytattuk.
Miután végig néztük az adott helyet mind radarral és horgászva is, le tudtuk vonni a következtetést, hogy sajnos itt nincs hal. Nem volt semmi veszve, hiszen tudtunk még 2-3 darab egészen jó helyet, és indultunk is ezeket feltérképezni. A helyzet változatlan volt az összes többi helyen is. Egymásra nézve két tanácstalan arc találkozott. Hogyan tovább? Rövid párbeszéd után abba egyeztünk meg, hogy tovább indulunk és újabb „tuti” helyeket fogunk keresni. Jó pár kilómétert és helyet térképeztünk fel. Rendkívül jó kanyarokat és remek gödröket is találtunk, de sajnos az összes üres volt.
Nemsokára elérkeztünk a szinte mindenki által ismert Tímári halsütőhöz. Talán fél kilóméterrel lejjebb egészen pofás gödröket találtunk, amikben akad némi hal is. Jobb hely reményében kicsit lejjebb csorogtunk és majdnem 20 méteres gödröt találtunk, amiben hal is volt. Megállva már lelkesedés jóval gyengébb volt. Tudtuk a radar nem garancia semmire és nem egy olyan horgászatunk volt már, hogy a hatalmas hal raj alatt sajnos semmilyen ragadozó nem volt, vagy éppenséggel mi nem voltunk elég ügyesek azokat megfogni.
Péter első dobásra egy említésre méltó gubancot dobott, amit én már nem bírtam nevetés nélkül.
Az én első dobásom is meg említeném, hiszen egy vadi új botot próbáltam ki, mert a kedvenc jig-es botomat az előző horgászaton összetörtem rendkívül érdekes módon, de ez egy másik történet. Sem a botot sem a helyet nem ismertem és még sajnos 20-as vízben nem is horgásztam. Így az első dobásom a Reiva Stream 5-25grammos bottal egy 12grammos Cheburashkával történt. Hála a bot ismeretlenségének és a Tisza átlagtól való nagyobb húzásának az égvilágon semmit nem éreztem ebből a dobásból. Mivel fogalmam sem volt arról, hogy a súly elérte volna a víz alját így „dropshot”- os mozdulatokba kezdtem, hogy valami fogalmat szerezzek a súly hollétéről. Erős rávágás után egy apró kősüllőt tekertem a felszínre.
Tudatosult bennem, abban a pillanatban kettő dolog.
Az első, hogy a suta és össze-visszamozgást is kapással jelezte egy süllő akkor itt bizony akad hal és éhes is.
A második az volt, hogy a 12gramm bizony itt kevésnek bizonyul. Próbálkozások után 16gramm volt az a súly, amit érezni lehetett és szépen vezetni is.
Majd kezdetét vette egy egészen pofás horgászat, nem kevés kapással (azt, hogy mindegyik ragadozó hal volt sajnos lehetetlenség megállapítani, hiszen a keszegek is előszeretettel csapnak oda az apró gumiknak) viszont annál kevesebb megfogott hallal. Péter egészen 1,5”-os gumihalig lefinomította a felkínált csalit és az ő megfogott aránya így növekedett.
A megfogott halak szinte egésze 20centiméter körüli kősüllő volt. 2-3 darab fogas süllőt sikerült fogni, amiből egyetlen egy szebb példány akadt. A körülbelül 50 centis süllőt Peti akasztotta és tekerte a felszínre majd a sutaságának köszönhetően még egy kép erejéig sem pózolt nekünk, hiszen visszapottyant a vízbe. Sajnos a süllő és nem Péter....
Viccet félre téve a kapásokat nem sokáig élvezhettük, hiszen érezhetően a víz felgyorsult. A víz gyorsulásával arányos a halak intenzitása is csökkent és nap is szépen lassan halványult. Mi is visszaindultunk a kikötőbe, de menet közbe útba ejtettük a méltán híres robbantott hidat, vagyis annak a helyét. Furcsa módon senki sem horgászta, pedig azért itt nem ritka a 4-5 csónak sem. 5-6 üres dobás után tovább is álltunk, és egészen a kikötőig meg sem álltunk. A kitartásunk meghozta azt a minimális gyümölcsét, ami ebben a horgászatban volt.
Borzasztóan tanulságos pergetés volt. Mennyire változik akár hétről-hétre is a halak mozgása, hiszen az eddig „tutiknak” vélt helyeink egyike sem adott halat és egyikében sem tartózkodtak halak. Mennyit számít egy már ismert felszerelés, hiszen nem egy kapásról lemaradtam.
A fonott főzsinórunk átmérője is döntő tényezőnek bizonyult, mert Péter, aki egy 0,06-os zsinórral horgászott jóval könnyebben tudta vezetni a csalit és több halat is fogott velem ellentétben, aki egy 0,10-es zsinórral horgásztam, amibe sokkal jobban beleállt a sodrás és így a mű csali vezetése is nehezebb volt számomra. És végül, de nem utolsó sorban a Tisza gyorsulása és a vízszint emelkedése mennyire át tudja rendezni az eddig kialakult képet és dönt mindent romba 1óra hossza alatt.
Mindenképpen megérte ez a horgászat, mert bár nem volt egy óriási peca, de remek új helyeket fedeztünk fel és eddig teljesen ismeretlen helyzetekkel találkoztunk össze, amikből levonva a következtetést legközelebb sokkal rutinosabban fogjuk kezelni őket.
