Drága-e a Saltiga?

Történt a közelmúltban, hogy az egyik internetes felületünkön egy igen heves vita alakult ki, melyben egy reklámozott termék árát kifogásolta néhány kommentelő. (Fölösleges visszakeresni, az okoskodó véleményeket a hozzászóló eléggé el nem ítélhető módon azóta törölte. Hangsúlyozom, nem mi tettük!)

A heves indulatokat kiváltó termék történetesen a Daiwa egyik csúcskategóriás tengeri orsója, a Saltiga volt. Habár a különböző gyártási technológiákat és a gyártás során felhasznált anyagokat igen komoly titoktartás övezi, egyesek meggyőződéssel állították, hogy nem ér többet, mint a tizedannyiba kerülő orsók; mások ex cathedra kijelentették, hogy ugyanabból és ugyanakkora mennyiségű (!) anyagból, ugyanazzal az eljárással készül, mint az olcsó társaik.

Rejtély, hogy a fent említett információk honnan származnak és a jólértesültség ezen fokára hogyan lehet eljutni, mindenesetre gyakorlatilag kizárt, hogy a Daiwa a legfrissebb fejlesztéseik bármely szakaszába civilek számára is betekintést engedjen. Egy azonban biztos: ha az orsó megalkotásának részleteit megvizsgálnánk a szándék és az elképzelés megszületésétől odáig, míg az áruházak polcaira kerül, a legvégén tökéletes képet kapnánk arról, hogy miért is kerül annyiba, amennyibe. Mint ahogyan Márkus László és Almási Éva győződnek meg nagyszerű színpadi előadásuk végére ugyanerről, miután számtalanszor elhangzott a Magyarországon szállóigévé vált kérdés: Mi kerül ezen a fotelon 7200 forintba?!

Miért olyan nagy bűn ez?

Valamilyen kifürkészhetetlen okból itt, Közép-Európában az emberek anyagi helyzete kifejezetten érzékeny témának számít. Nem szeretjük, ha a pénztárcánkba bámulnak, a bevételeinkről érdeklődnek, rákérdeznek a fizetésünkre. Míg pl. az Egyesült Államokban megünnepelnek egy lottónyertest (apropó, lottónyeremény, erről majd később!), addig nálunk a havi fizetés sokszor házastársak között is tabu. Az egész témát körbe lengi valamilyen misztikus köd, a pénzt sokan beszédtéma szintjén is igyekeznek kerülni. Ennek oka nem világos, de ne felejtsük el, hogy hazánk újkori történelmében szerepel egy bizonyos 40 év, amit sokféleképpen lehet és érdemes vizsgálni, de egy dologban a legtöbben egyetértenek: abban az időszakban a relatív jólét és anyagi biztonság adott volt. Nem volt elérhetetlen a saját ingatlan, a saját gépkocsi, az évenkénti nyaralás, még ha csak lakótelepi panelről, Wartburgról és vállalati üdülőről is volt szó. A luxusszintűnek nem nevezhető, de (anyagi szempontból!) viszonylag kiegyensúlyozott hétköznapok fölöslegessé tették a pénzzel való foglalkozást, ilyen értelemben mindenki „egyforma” volt és 2-3 generáció szokott le a pénzügyi tudatosságról. Az azóta eltelt harminc év pedig visszafordíthatatlanul elrobogott mellettük, kialakítva ezzel egy helytelen pénzügyi kultúrát társadalmunkban. Talán ide vezethető vissza mindaz, ami a ma átlagemberét anyagi értelemben jellemzi: képtelen elfogadni, ha valami drágább, mint amit ő meg tud venni és nem tudja elképzelni, hogy másnak több pénze legyen, mint neki. Emellett pedig sokan –talán neveltetésükből vagy a fent említett folyamatok eredményeként – még annak ellenére is a lehetőségeik alatt élnek, ha egyébként megengedhetnének maguknak egy drágább terméket. Ha mégis vásárolnak maguknak valamit, nem hagyja őket nyugodni a gondolat, hogy azért a pénzért mi minden mást lehetett volna venni.

Először is alapvető tévedés, ha ezekben a vitás esetekben képtelenek vagyunk elvonatkoztatni a minket körülvevő mikrokörnyezettől. Ugyan mindenki számára természetes, hogy Magyarországon minden termék ára forintban van feltüntetve, mégis óriási, a téma objektív vizsgálatát lehetetlenné tévő hiba, ha egy termék értékét hazai pénznemben mérjük. Egészen más képet kapunk úgy, ha mindent euróba, esetleg dollárba váltunk át, érdemes kipróbálni. Ha így teszünk, azonnal világossá válik, hogy sem a Daiwa, sem bármelyik egyéb világcég nem a magyar átlagfizetéshez lövi be az árait. Ezeknek az eszközöknek, termékeknek van egy meghatározott ellenértékük, amely független térségtől, az adott ország GDP-jétől vagy a helyi horgászok havi keresetétől. Ezek árát egymáshoz viszonyítva, és nem a saját aktuális anyagi helyzetünkhöz mérten kell vizsgálni.

Ez a kérdés témától és szakterülettől függetlenül mindig valóban megosztó és nem túlzás kijelenteni, hogy állandó vitatémát szolgáltat azoknak, akiknek vörös posztó a tárgyalt jelenség. Ők azok, akik azonnal billentyűzetet ragadnak, relativizálni kezdenek mindent és képtelenek megbocsátani, ha a Saltiga -vagy bármi más- számukra nem fér bele anyagilag.

De vajon valóban drága?

Először is nézzük meg, mit jelent maga a kifejezés: A drága, mint melléknév (ebben az értelemben) olyan árucikk, munka, szolgáltatás, amelynek nagy az ára, ill. díja, amely sokba kerül. A szótár ehelyütt már nem tárgyalja, hogy mi számít nagynak és soknak, de biztosan egyetértünk abban, hogy ez a határ mindenki számára máshol húzódik és elsősorban inkább lélektani, mint anyagi. Idősebb és/vagy tájékozottabb olvasóink számára talán rémlik egy Marosán György nevű péksegéd egyik hírhedt mondata, amely a zsemle és a szánk viszonyát taglalta. Ha ezt a véleményt kicsit kifordítva, kicsit átalakítva átültetjük az aktuális témára, lehet, hogy kissé provokatív formában megkapjuk az igazságot: Nem az orsó drága, elvtársak, hanem a pénzetek kevés! Ha a kérdést rövidre akarjuk zárni, elintézhetnénk a dolgot ennyivel, de közelítsük meg a témát más aspektusból is.

Ha létezne statisztika arról, hogy Magyarországról hányan járnak rendszeresen az Ebrora vagy a Pó folyóra harcsázni, mindjárt választ kapnánk a kérdésre. Ezek az utak önmagukban sem olcsók, és ha mindenféle járulékos kiadást hozzászámolunk, rájövünk, hogy az orsó mennyire jelentéktelen szeletét teszi ki egy ilyen horgásztúra teljes költségvetésének. De az sem fogja sokallani a Saltiga árát, aki szabadidejében az Adriára jár pecázni saját hajóról, mert bizony ilyet is ismerünk. Érintettük a lottónyeremény témáját, ígértem, hogy visszatérek rá. Mi van abban az esetben, ha az a szerencsés nyertes, akinek nemrég 3 milliárd 348 millió forint ütötte a markát, történetesen a horgászat szerelmese? Vajon számára is drágának minősül a Daiwa csúcsmodellje?

Mielőtt azonban kijelentjük, hogy a Saltiga drága, nézzünk körül a kereskedelem már területein.

Vadászat

Kezdjük a kutakodást a horgászattal oly sokszor rokonságba állított vadászat termékei között. Példaként vehetünk egy igen gyönyörű Blazer R8 Stradivari golyós puskát kicsivel több mint 4.400.000 forintért. (Bő négymillióval haladja meg a Saltiga árát!) Vadászoptika, egyedi gravírozás vagy bármilyen különleges kiegészítő nélkül. (Ezek beszerzése a fegyver alapárán felül még további milliókat, de legalábbis százezreket jelentene). Természetesen van ennél jóval olcsóbb, de jóval drágább is - akárcsak a Saltiga esetében. A helyzet viszont az, hogy vadászkörökben mégis igen ritkán hangzik el, hogy ez a fegyver ugyanannyit tud, mint a tizedannyiba kerülő társai. (Mellesleg ennyit arról a kritikáról, amit egyre gyakrabban megkapunk, miszerint a horgászat már annyiba kerül, mint a vadászat – négymillióból azért már egész szép horgászfelszerelést össze lehetne rakni, de a vadásznak még mindig csak egy puskája van.)

Blaser R8 Stradivari (kép forrása: vadaszfegyverbolt.hu)

Autóipar

Ha egy másik, a horgászathoz nem kapcsolódó területet keresünk, vizsgáljuk meg az autóipart:
Kíváncsiságból kipróbáltam, hogy a munkahelyem és az edzőterem közötti 10 perces séta alatt hány nagy értékű autót tudok összeszámolni Nyíregyháza belvárosában, csak azon az egy adott útszakaszon. Tíz perc alatt 14 olyan kocsit láttam a lámpánál várakozni vagy magam mellett elhaladni, melynek az alapára 20 millió fölött van, és volt köztük olyan, ami a negyvenmilliót is meghaladta. (Történetesen egy Range Rover SV Autobiography is feltűnt, de ezt ne vegyük számításba, mert Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere vezette és alapára 70 millió fölött van, tehát extrém eset.) És nem számoltam a 19, 18, 17, stb. milliós autókat. Mindez Nyíregyházán, itt, a „sötét Szabolcsban”, ahol az egy főre jutó vásárlóerő finoman szólva nem kiemelkedően magas.

 

Na, hol a legsötétebb? (kép forrása: portfolio.hu)

Olcsó és demagóg, de igen kézenfekvő poén lenne előhozakodni azzal a jól ismert példázattal, hogy ha a Volán járataival is el lehet jutni bárhová, akkor miért van a világon Audi Q8? Valahogy azt sem szokás kijelenteni, hogy az ikonikus Lamborghini Diablo ugyanazt a vezetési élményt nyújtja, mint egy VW Golf I.

VW Golf I. (kép forrása : totalcar.hu)

Mindkettőnek helye van a világban, mindkét típusnak megvan a célközönsége és mindkettőt használja valaki. De a Golf tulajdonosok nemigen próbálják meggyőzni a közvéleményt (főleg nem egy szakmai fórumon), hogy a Lambo ugyanabból az anyagból, ugyanolyan technológiával készül, mint az ő autójuk és nem is ér annyival többet. Valószínűleg senki nem sétált még be egy BMW szalonba sem, hogy megkísérelje az ott dolgozó értékesítő munkatársakkal elhitetni, hogy az ő autója (aminek az értéke nem mellesleg nagyjából annyi, mint egy felsőkategóriás BMW egyik visszapillantó tükre) semmivel sem tud kevesebbet a bajor remekműveknél. Valahogy mindenki tudomásul veszi, hogy vannak olcsó és drága autók a világon és ez a legtöbb embert nem zavarja. Horgászoknál miért van ez másképp?

Divatcikkek

Autóból talán több van magántulajdonban, mint vadászfegyverből, de egy egészen hétköznapi tárgy, a karóra esetében még szélesebb kínálatot találunk. Harmadikként nagyszerű példa lehet, hiszen majdnem mindenkinek van legalább egy, iskolás gyerekek kezén ugyanúgy ott van, mint a vállalatigazgatókén. Feltehetnénk a kérdést, hogy ha mindegyik ugyanazt az időt mutatja, akkor miért van akkora árkülönbség közöttük? És miért van egyesek csuklóján AP Royal Oak, vagy Grand Seiko, amikor az ötezer forintos Casio F91W mindenre elég? Többségünk számára talán a Jacob&Co Astronomia Tourbillion vagy a kívülálló számára is csodálatos Jaquet Droz Bird Repeater karóraként egy kicsit sok, azt azonban le kell szögeznünk, hogy elképesztő mérnöki megoldásokat vonultatnak fel és a világon élő többmilliárd ember jelentős része lerajzolni sem tudna egy ilyet, nemhogy a nulláról megtervezni, majd legyártani. Mégsem jutott eszébe soha egyetlen órakedvelőnek sem összehasonlítani az olcsót a drágával, hiszen ennek egészen egyszerűen nincs értelme. 

F91W (casio.com) és a Jacob&Co Astronomia Tourbillion (jacobandco.com)

Ugyanazt az időt mutatják. Ugyanazt az időt mutatják?

Nem véletlenül igyekeztem látványosan nagy értékű termékeket példaként állítani, hiszen mindig az generál vitát, ha valaminek magas az ára. Arra még soha senki nem kapta fel a fejét, hogy 1500 forintért is lehet orsót venni. Bizony, ilyet is árultunk, de ez senkinek sem érte el az ingerküszöbét, holott ellenkező előjellel ugyan, de legalább annyira extrém eset, mint a Saltiga. Ez a többség számára mégis elfogadható, hiszen valami miatt állandóan lefelé viszonyítva igyekszünk meghatározni saját helyzetünket. Össztársadalmi elvárás, hogy „Merjünk kicsik lenni!”. Az nem baj, ha valami olcsó, még akkor sem, ha gyanúsan az. De ha valami (számunkra) drága, akkor álljon meg a világ!

 Nevis Boy 1500 – Kit érdekel?

Hosszasan lehetne sorolni a hasonló párosításokat, és természetesen ezek mind kisarkított példák, melyek a végleteket reprezentálják. Miért kerül annyiba a Kånken hátizsák? Miért drága a Leatherman? Mit tud egy konyhakés százezerért? Megéri-e az árát a Kobe Steak? Az Ibanezen meg ugyanannyi húr van, mint a többi basszgitáron, miért drágább? Nagyapám is kiment a szőlőbe a Babettával, minek vesznek mások egy nagy amerikai vasat tízmillióért?
Arra jók ezek a példák, hogy bizonyítsák: vannak kiemelkedő teljesítményt, „feelinget”, élményt nyújtó árucikkek a piacon, mert ha nem lennének, akkor minden fejlesztés hiábavaló lenne.

Itt mindenki hülye?!

Tette fel a kérdést Kamarás Iván az Üvegtigris harmadik részében. Nem, itt szerencsére nem mindenki az, válaszolhatná kivételesen Reviczky Gábor, ha olvasna minket.
Természetesen a cikk alatt nem csak értékelhetetlen hozzászólások születtek. Érdemes említést tenni egy fontos, talán valóban vitaindító véleményről, amely a reklámozott termék szükségességét feszegeti: kell-e Magyarországra egy ilyen drága orsó, vagy fölösleges? Válaszul az „Ennyire drága vagy ennyire jó?” kérdés fogalmazódott meg, ami önmagában megérne egy esszét, de amíg Magyarországon van, aki többmilliós puskával vadászik, luxusautóval jár, Rolexet hord, világkörüli utakra jár és egy Saltiga árát félóránként megkeresi, addig a kérdés nem aktuális. Nem beszélve arról, hogy egy márkaboltnak illik tudni bemutatni a paletta mindkét szélét és kínálatot kell nyújtani a minimálbérből élő vásárlónak és a milliomos érdeklődőknek egyaránt - anélkül, hogy emiatt magyarázkodásra kényszerülne. Az pedig valóban nem a forgalmazók felelőssége, hogy ma Magyarországon nem engedhet meg magának minden horgász egy ilyen orsót. Sajnálatos, mert a Saltiga ára az egyhavi bruttó magyar átlagkeresetet sem éri el, mégis ez a valóság. Ugyanakkor értelmét veszítené a csúcsmodell, mint fogalom, hiszen ami mindenki számára elérhető, az nem csúcs, hanem átlag.

És most hozzád szólok, Kedves Barát, Kolléga, Sporttárs, aki minden cikknél kényszert érzel arra, hogy belénk köss! Arra kérlek, győzz meg, miért ne vegyek Saltigát, ha van pénzem? Győzz meg, hogy miért kizárólag lefelé, a belépő szintű eszközök felé kéne kacsintgatnom és miért ne célozhatnám meg a prémium kategóriás termékeket? Miért utasítod el a fejlődést? Miért elvárás részedről, hogy bárki számára legfeljebb csak az a minőség legyen elérhető, amivel te horgászol?

Feltételezem, hogy még soha életedben nem horgásztál ilyen orsóval, ezért ajánlok neked egy üzletet! Fáradj be hozzánk és miután feleltél a fenti kérdésekre, válassz egyet a készleten lévő Saltigák közül, én pedig megveszem neked. Ennek feltételeként cserébe azt kérem, hogy a vásárlás napjától számított egy éven belül a világ öt különböző pontján fogj vele halat, természetesen tengeri/óceáni körülmények között. Dokumentáld az eseményeket fotókkal és leírással, hogy a honlapunkon közzétehessük. Írhatsz az orsóról hideget-meleget, csak legyen őszinte. Terheld, próbáld meg tönkre tenni, feszegesd a határait, nézd meg, mit bír. Lehet, hogy a végén neked lesz igazad, de hátha megváltozik a véleményed. Ha pedig ez számodra bármilyen okból nem lehetséges -pl. mert az életmódod nem engedi meg, nincs erre időd vagy nem tudod finanszírozni, akkor nincs is miről tovább beszélni – be kell lássuk, ennek az orsónak a célközönsége nem te vagy.

Összegzés

Nem vagyunk egyformák, mint ahogyan a céljaink sem. Van olyan horgásztársunk, aki maga faragja parafából az úszóit, mégsem szólja le azt, aki a Cralusso termékeit használja. Nem mindenki számára ugyanazt jelenti a peca. Van, akinek hobbi és van, akinek szenvedély. Mást gondol eredményes horgászatnak egy hétvégi horgász és mást egy versenyző. Nem ugyanazok az élményeink és eltérőek az elvárásaink.

Mivel minden viszonyítás kérdése, fogadjuk el, hogy a Saltiga nem olcsó és nem is drága. Ne feledjük, hogy a Daiwa fejlesztőmérnöki székeiben nem teljesen dilettánsok ülnek, az átlag A/4-es horgász pedig nem válik szakértővé attól, hogy egyszer szétszedett egy orsót, amivel lehet, hogy még a neandervölgyi pecázott.

"A minőség még sokáig megmarad, mikor az árat már rég elfelejtették." (Harry Gordon Selfridge)

A Saltiga robbantott ábrája és alkatrészlistája (saját felvétel)