Vannak helyek vagy helyzetek, amikor az intenzív horgászat nem fizet annyira, mint amennyi energiát beleöltünk. Mire gondolok? Finomszerelékes pecáim nagy részét igen tempósan csinálom végig. Folyamatos etetéssel megpróbálom minél több hal érdeklődését felkelteni és fenntartani, a csali cserélgetésével, frissítésével pedig a legkívánatosabb falatokat szeretném megtalálni és eléjük tenni. Így zajlanak a dunai horgászataim és ilyenek a tavi pecák is. A legtöbbször.
Ám olyan is van, hogy mindez hiába. Egyszerűen nincs annyi hal előttem, hogy a 2-5 perces tempót érdemes lenne fenntartani a dobásoknál. Nem tudom ezzel a halakat összegyűjteni (nem lehet vagy nem vagyok hozzá elég ügyes, ez a végeredmény szempontjából mindegy). Ilyenkor sem reménytelen a peca, csak más módon tudok eredményes lenni. Ki kell ülni a halat…
Az egyik tavaszi pecán...
...ilyen keszegeket tudtam magam elé beállítani. Hosszabb-rövidebb időre
Valahogy így vagyok az egyik Budapest környéki bányatóval. Tucatnyi horgászat és két céges verseny után, amiket tényleg becsülettel végigdolgoztam, semmivel sem kerültem közelebb a víz megfejtéséhez. Csak a keszegeket tudtam hosszabb-rövidebb ideig tempósan fogni, a nagyobb testű halakat alig. Pontyokat inkább úgy fogtam, hogy a rövid távon folytatott intenzív keszegezés mellett, csak úgy találomra bevágtam egy végszereléket a messzi hetvenötre, amit időről-időre azért elcsavart egy-egy bajuszos.
Hát majd jönnek messziről...
Ha így, hát így, gondoltam és ráfeküdtem a távoli pontyozásra. A szokásos tempóval megtámadtam a távoli részeket, komoly mennyiségű etetőanyagot hajigáltam be eléjük. Hogy mi volt az eredmény? Kb. ugyanaz, mint amikor negyedóránként dobtam nekik egy-egy lassan oldódó gombócot. A végső lökést aztán az utolsó verseny adta, ahol egy olyan kolléga után lettem második, aki az „eldobok a látóhatárig, aztán kiülöm a halat” taktikával fogott öt óra alatt nyolc pontyot. Nem tudtam beérni a keszegeimmel és a beeső két pontyommal.
Kényelmesen
Azért adtam nekik egy kis alapot. Sok haszna nem volt...
Tegnap tehát kiültem kora reggel és megpróbáltam lelassulni. Vittem magammal két messzehordó feederbotot, egy kényelmes széket és naptejet. Két távot horgásztam, egy hatvan méterest és nyolcvanat a hosszabbik pálcával. Kukorica alapú etetőanyagot használtam, bordás kosárral. A kaját elég keményre gyúrtam, hogy lassabban bontson. Mert teljesen nem tudom megtagadni önmagam, így a közelebbi távot megalapoztam egy kicsit, három kilónyi kukoricát spomboltam rá kezdésnek, hátha mégis ad valami pluszt egy kis alap…
Pontyok csak messziről
Amur a kukoricáról
Nem adott. Hat pontyot, két amurt és néhány kárászt fogam hat óra alatt. A közelebbi, kukoricával megalapozott helyről fogtam a két amurt, a pontyok messzebbről jöttek. Kárász volt itt is, ott is. Egy ananászos lebegő pellet adta a legtöbb halat, de fogtam kukoricával, májas és fokhagymás pellettel is. A körülöttem horgászók kevés halat fogtak, ami – azt hiszem – annak volt köszönhető, hogy a legtávolabb dobáló kolléga sem jutott 50 méternél messzebb.
Nem ez lesz a kedvenc módszerem, de bizony vannak más vizek is, ahol a lelassult, kiülős peca adja a legjobb eredményeket. És nekem sem árt néha, ha kicsit csak úgy lazulok a parton.
Mert jöttek-mentek...
...égen...
...földön
Az eredeti szöveg a szobapeca.blogspot.com oldalon olvasható, a szöveg és a képek a szerző hozzájárulásával került átvételre.
