Tökéletes

Nagyon ritkák az ilyen napok. Amikor szinte tökéletes minden. Az idő, a halfogás, még a társaság is. Ez egy ilyen nap volt.

A Nap első sugaraival együtt szinte berúgta az ajtót a Reggel. Jobbról, a domb mögül tört rám a fény, akkor, amikor épp elkészültem mindennel. A láda állt, az etetőkaja felnedvesítve, mindkét bot éles. Sajtos anyag a kosarakban, csonti a horgokon. Jó harminc méterre dobáltam a végszerelékeket. Az alacsony vízállás miatt legalább húsz méterrel beljebb tettem le a ládát, mint általában. Így olyan távon horgászhattam, ami közelebb esik a főmederhez. Közelebb a halakhoz.

A ládát a szokásosnál magasabbra állítottam, mivel itt még hétvégén is komoly a hajóforgalom. Gyakran járnak erre azok a hatalmas kirándulóhajók, melyek a parti pecások legnagyobb ellenségei. A parti zónában olyan erős hullámverést generálnak, ami nem csak az etetést veri szét pillanatok alatt, de a holmijaid és te magad is veszélybe kerülsz, ha nem figyelsz oda. A múlt héten, amikor a rakparton autóztam végig, húsznál is több horgonyzott a városban, szóval van még belőlük rendesen…

Már az első dobás halat adott, egész pontosan egy márna húzta el a folyás szerinti alsó botot. Gyakran úgy különítem el egymástól a két végszereléket, hogy az alsó boton egy mérettel kisebb kosarat használok. Most például a fölsőn egy 120 grammos, az alsón egy 100 grammos, nagyméretű körmös kosár (Alt Benjámin for president…) volt. A dobás során is figyelek arra, hogy megfelelő távolság legyen a két cucc között és a kosarak különböző tömege is segít abban, hogy ne akadjanak össze.

Csonti nélkül nem indulok el a Dunára, teszek belőle az etetőanyagba és ezt használom a horogra is. Most azonban vittem magammal felkockázott sajtot is. A dunai pecásoknak a sajtot nem kell bemutatni, évtizedek óta használják csaliként. Nekem azonban eddig még nem volt vele szerencsém, szerintem halat sem fogtam még vele soha. Az volt a koncepció, hogyha sikerül márnát fognom csontival, akkor az egyik boton sajtra váltok és kipróbálom melyiket veszik fel szívesebben. Így az első márna után le is cseréltem a horogelőkét ehhez megfelelőre.

Az ínyencek kedvéért elárulom, hogy kétféle sajt volt nálam. Az egyik klasszikus Pannónia. Tartós, horogálló. A másik egy fűszeres cheddar. Kicsit morzsolódik ugyan, és a vízben töltött idő meglátszik rajta, de ez azt is jelenti, hogy íz-/illatanyagait folyamatosan adja ki magából. Ja, és rendkívül finom! Úgy kell otthon rakni belőle, hogy ne csak a halaknak jusson. A nagy sajtdarabokat nem a horogra, hanem hajszálelőkére fűztem. A nap végére nagyjából fele-fele arányban végzett a csonti és a sajt, de a sajtra jellemzően darabosabb halak jöttek.

Sok márnát sikerült fognom, nagyjából húszat. A pontos számot nem tudom megmondani, de azt hiszem ez nem is fontos annyira. Kicsit lassabban indult a nap, de aztán kialakult valamiféle ritmusa a pecának. 10-15 percenként jött egy márna és elhúzta a csalit. Egészséges, 1,5-2 kilós példányból volt a legtöbb, ezúttal kicsi nem akadt. Volt viszont négy kiló körüli is. Egyes időszakokban inkább a sajtot ették, aztán bejött egymás után három csontira, de volt úgy, hogy felváltva húzták ezt és azt is.

A partszéli sekély víznek köszönhetően a legtöbbször nem is kellett merítőt használnom, Megvártam, míg a hal kifutotta magát, aztán kihúztam a sekélybe és kézzel vettem ki őket. Egy-két példány volt csak, amihez jobbnak láttam merítőt használni, mert egy kéz nem lett volna elég a kiemelésükhöz. Ugyanígy tettem az egyetlen megfogott leánykoncérral is. Ő nem volt ugyan olyan hatalmas, de tapasztalatból tudom, hogy teste sokkal jobban csúszik az átlagosnál. Jobb a békesség.

Nem elég, hogy remek pecám volt, de két látogatóm is akadt a nap folyamán. Laci reggel jött oda hozzám. Ő akkor már túl volt egy éjszakai/hajnali pergetésen. Ráismert a kocsimra, lesétált hát hozzám a partra. Beszélgettünk több, mint egy órát. Csinált néhány fényképet, ellátott pár tanáccsal. Szívesen vettem, a Dunán igazából ő van otthon, én csak vendég vagyok. Tényleg. Délután egy másik horgászcimbora kopogtatta meg a vállamat. Pisti a feleségével sétált azon a szakaszon, ahol én is horgásztam. Neki is tudtam mutatni néhány márnát.

Amikor reggel a partra értem, három fokot mutatott a hőmérő, délutánra már húsz fok fölött jártunk. A Nap végig oldalról vagy a hátam mögül sütött, így a verőfényes idő ellenére a napszemüveget sem kellett előkotornom a hátizsákból. Szél, eső nem keserítette a napomat. Sok szép halat fogtam, barátokkal beszélgettem. Ilyen az, amikor adakozó kedvében van a folyó. Mindenkinek hasonló jókat kívánok!