A halgazdálkodási törvény késése miatt a horgásztársadalom egyre növekvő érdeklődéssel várja a rendelet hatályba lépését, melyre november elején számíthatunk.
A 2013. évi CII. törvény végrehajtási rendelete nem csak a késés miatt lett egyre sürgetőbb, hanem az országunkban egyre inkább széthullani látszó halgazdálkodás és horgászturizmus érdekében is. A területi jegyek, kapcsolódó horgászrendek és vizek hasznosítását szabályozó halgazdálkodási tervek mind olyan közös érdeket szolgálnak, melyek védik környezetünket és a horgászok segítségére is vannak. Hiszen a szakmában dolgozók jelentős része a már ismert törvények alapján rendezkedik be a jövőre nézve, de a törvények ismeretének hiányában megreked és várakozni kényszerül. Épp ezért a késés nem tett jót, de reményeik szerint a rendeletek mindenért kárpótolják majd őket.
Az első rendeleti, koránt sem végleges változatot már véleményezte a MOHOSZ és annak szervezetei, a rendelet különösen figyelemfelkeltő részei a méretkorlátozások, a tilalmi idők és a naponta fogható mennyiségek vonatkozásában tervezett változtatások voltak.