Hosszú ideje éleződik a vita a horgászok és az állatvédők között arról, hogy a halak éreznek-e fájdalmat?! Az egyik fél, aki pusztán kedvtelésből, hobbiból vagy esetlegesen megélhetésből pecázik, vajmi keveset törődik azzal, hogy az fáj-e az állatnak, hiszen az elsődleges szempont az ember jóléte , nem pedig az állaté. A másik oldalról pedig inkább fordítva, ugyanis a „zöldek” elmélete azon alapul, hogy minden élőlény érező, éppen ezért nem tiszte az embernek fájdalmat okozni. – hozzátenném, én az utóbbival értek egyet.
A vita azonban eldőlni látszik, ugyanis a Fish and Fisheries című szakfolyóirat szerint, a halak vergődése csupán öntudatlan, ösztönös reakció, nem pedig a fájdalomingerre adott tudatos válasz.
Korábbi kutatások szerint, a halak is rendelkeznek olyan fájdalom receptorokkal, amelyek ingerületbe jönnek külső, sérelmet okozó hatásra, ezáltal fájdalomüzenetet küld az agyba, ahol megtörténik a feldolgozás, majd megszületik a megfelelő válasz.
Ezzel szemben, a mostani kutatások végkicsengése azonban az, hogy a fájdalom érzéséért felelős receptorok megléte egyáltalán nem jelenti azt, hogy a halak éreznek fájdalmat.
Egyrészt azért nem, mert roppant mód kevés olyan receptor van a testükön, amely a fájdalomérzetért felelős, másrészt azért, mert a halaknál nem fejlődött ki a fájdalomérzéshez és feldolgozásához szükséges új agykéreg.
A szakemberek szerint a fájdalomérzet pszichológiai élmény, amelyhez az állatok nem rendelkeznek megfelelő aggyal, ugyanis hiányzik az érzelemközpont belőlük.
Következésképp a halak szerencsésnek mondhatják magukat, ugyanis a fentiek tudatában kijelenthetjük, hogy nem éreznek fájdalmat.
Ezzel természetes lehet vitatkozni és lehet eltérő véleményt alkotni. Azzal azonban mindenki egyetérthetne, hogy szükségtelen a túlzott brutalitás és a kíméletlen bánásmód, bármilyen állatról is legyen szó, függetlenül attól, hogy van-e elég receptor a testében, vagy nincs.
