Nem számít újkeletű dolognak a harcsák kiirtása, azonban érdemes elgondolkodni rajta, hogy hogyan is kívánnak beleavatkozni a harcsák növekvő számának megcsappanásába. Mit lehet tenni ez ellen, van-e valamilyen másik megoldás?
Olaszország területén belül az elmúlt években nagyon megszaporodott a szürkeharcsák száma, melyet az ott élők azzal próbáltak megoldást találni a helyzetre, hogy tudatosan irtani kezdték őket. Persze mindez az állatvédők és a horgászok beleegyezése nélkül történt, vagyis nyugodtan mondható, hogy mindenféle álláspont meghallgatását elkerülendően, saját okokból indultak el az események.
És hogy mi volt ezen szörnyű dolgokra a magyarázat? Nos, úgy vélték, hogy ökológiailag a halak száma egy esetleges katasztrófát is magában hordoz, álláspontjukat pedig tudományos vizsgálatokkal próbálták meg alátámasztani. A halakat előbb sokkolókkal elkábítják, majd a búvárok által használt szigonyokkal pusztítják el a szerencsétlen harcsákat.
Bizonyos számítások alapján a harcsák súlyuk 10%-át fogyasztják el mások fajokból, méghozzá napi szinten, ennek is köszönhetőn, hogy néhány faj állománya drasztikus csökkenést mutat. Ez azonban mégsem szolgálhat megfelelő válaszként a miértekre. A folyamatot ugyan nagy erőkkel próbálják meg leállítani, eddig azonban mindhiába. Már hallani lehetett róla, hogy jön a következő „nagy tisztogatás”, melynek során megint nem kímélik majd a harcsákat, és bár már nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, az egyelőre még nem került elbírálásra.
Viszont nem Olaszország az egyetlen olyan hely, ahol a fajirtást alkalmazzák, állítólag Spanyolországból is hasonló jelenségekre figyeltek fel. Ez viszont könnyen azt jelentheti, hogy a szürkeharcsák állományának fogyása még nem ér véget. Így vagy úgy, a sajnálatos irtásoknak még nincs vége, a szürkeharcsák pedig addig csupán reménykedhetnek, hogy időközben törvényes megállapodás születik, mely nem csak a halaknak, de az embereknek is megfelel.
