Egyértelmű, hogy van, és mégsem becsüljük meg, úgy, ahogyan azt megérdemelné. Hogy mire gondolok? A vízre. Számos tévhit kering hazánkban a víz megítéléséről és felhasználásáról. Cikkemben ezekre a tévhitekre próbálok rávilágítani és felnyitni a szorosra zárt szemeket.
DRÁGA. Magyarországon egyesített számlán érkezik a víz és a csatornahasználat díja, ami az átlag keresetekhez képest valóban magasnak tűnhet, ám európai viszonylatban igen csekély az összeg. Egyes szakértők szerint hazánkban kifejezetten olcsónak mondható a víz, ugyanis figyelmen kívül hagyva a tartalékokat az esetleges felújításokra, több választási cikluson keresztül alacsonyra szabták a vízdíjat. A fejlett országokban a hálózat fenntartásának költsége 2 százalékot tesz ki a díjból, Magyarországon viszont csak 0,2 százalékot.
ROSSZ A MINŐSÉG. Sokan vélekednek úgy, hogy országunkban rossz minőségű a víz, közöttük én is. Ám abba én sem gondoltam bele, hogy ezen változtatni is lehetne. Ugyanis a víz minőségéhez hozzájárul az is, hogy egyre kevesebben fogyasztják, éppen ezért nem cserélődik. Magyarországon a családok átlagosan 70 ezer forintot költenek palackozott vízre évente, vagy házi víztisztító berendezést vásárolnak. Ehhez képest ésszerűbb megoldás lenne a vezetékek éves ellenőrzése, karbantartása.
Arról nem is beszélve, hogy jó pár területen öregek és elhasználtak a csövezetek, ami szintén a minőség rovására megy. A több évtizedes vezetékek hálózati vesztesége, vagyis az elszivárgott víz akár 20-25 százalék is lehet, ráadásul a csövek hajlamosak eltörni. A tények viszont sajnálatos módon alátámasztják, hogy, kb. 3-2,5 millió ember él olyan területen, ahol bizonyos mértékben szennyezett az ivóvíz. Ugyanakkor ez csak töredéke a teljes lakosságnak, szóval összességében nem feltétlenül mondható rossznak az ivóvíz, annak ellenére, hogy vannak sérülékeny vízbázisaink.
NAGYHATALOM? Balaton, Duna, Tisza, számos gyógyfürdő és még több forrásvíz és szinte minden utcasarkon egy kút. Ki ne hinné azt, hogy Magyarország büszkén mondhatja magát víz nagyhatalomnak?! Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam a tévképzettel élőket, ugyanis ez is egy, a számos tévhit között. Valóban jelentősek a hazai vízkészletek, ám igen sebezhetők is: a lakossági, ipari és mezőgazdasági célra kitermelt felszíni és felszín alatti vízvagyon 95 százaléka külföldről érkezik.
Magyarországot kis vízfolyássűrűség jellemzi, vagyis nem egyenletesen oszlanak meg a folyók, patakok és más vízfolyások az ország területén. Vízbőség csak a nagy folyók közvetlen közelében van. Másutt öntözéssel volna elérhető a kívánt vízmennyiség, de a vizet rendkívül költséges szállítani.
A jelenlegi műszaki feltételek mellett hasznosítható vízkészlet csupán évi 600 köbméter fejenként. Ez az egyik legkisebb érték a kontinensen. Tehát, be kell látni a tényt, hogy vízhiányos ország vagyunk, éppen ezért minden egyes csepp vizet meg kéne spórolnunk…
A VÍZFÖLÖSLEGET MIHAMARABB EL KELL TŰNTETNI. Százhatvan éve halljuk, hogy segíteni kell az áradások mihamarabbi levonulását, máskülönben óriási károkat okoz a víz.
Annak idején a folyószabályozás célja a hajózhatóság volt, manapság azonban a klímaváltozás miatt egyre több az olyan időszak, amikor hajózási kényszerszünet van érvényben a túl alacsony vízállás miatt. Ez más szempontból is fenyegető: ha csökken a folyami vízhozam, tovább apadnak a parti szűrésű vízkészletek, amelyek például Budapesten és környékén az ivóvízbázis alapját képezik.
A Tisza szabályozásáról szóló 2003-as Vásárhelyi-tervben tizenkét tiszai tározó megépítése szerepelt, amelyek feladata az árhullámok kiegyenlítése lenne. E tározók közül eddig csupán kettő készült el, és további kettő építés alatt van. A közmunka-program keretében 123 dombvidéki tározó kézi erővel történő építésének tervein dolgoznak. Változás tehát várható a jövőben, ami talán megnyugvást hozhat a környezetnek és hazánk lakosságának egyaránt.
