Oxigén. Önmagában egyetlen szó, de mindenki számára egy egész élet. Nélküle semmi lennél, s nélküle semmi nem lenne. Vele kelsz, vele fekszel. Hű hozzád, akárcsak egy jó szerető. Te könnyedén elérheted, hiszen a felszínen hatalmas mennyiség van jelen. De mi a helyzet a víz alatt?
Az oxigén ellátottság örök kérdés lesz mindig is. Amihez te lazán hozzáférsz, az másnak kihívást jelent. S talán a legnagyobb harcos ebben a történetben a vízi élővilág. Halaink számára egyrészt a vízfelszín által beszökő oxigén ad életet. Csupán a miatt, hiszen a felső réteg örök mozgásban van, így a fenti légkörrel keveredve folyamatosan pumpálja egyre lentebb. Itt történik az oxigéntermelés egy része is, hiszen itt található a legtöbb oxigént termelő élőlény, s nem utolsó sorban itt megy végbe a fotoszintézis. Ez azonban édeskevés ahhoz, hogy az élővilág életképes maradjon. Ehhez társul az, hogy az algákviszont rengeteg oxigént termelnek. S bár az alga túlszaporodásának is meg van a maga veszélye –melyről lefelé haladva olvashattok majd-, a kettő együtt nagy általánosságban képes fenntartani a vízi birodalmat.
S ahogy az oxigén bejut a vízbe, úgy sajnos ki is ered. Ennek három okát ismerjük. Az első, s talán a legegyértelműbb az elfolyó víz. Ez nem szorul magyarázatra; nyilvánvaló, hogy nagy mennyiségű oxigént vesz el a maradék vizektől. A második, szintén érthető ok, hogy az élőlények felhasználják. A bent maradt mennyiség csupán az egyedszámtól függ. Kevés élőlény, több oxigén- és fordítva. S az utolsó szereplő képzeletbeli porondunkon az oxigéntelítettség. Joggal kérdeznétek, hogy ez miért nem jó? Hiszen ha tele van oxigénnel az élettér, az bizonyára csak jó pont a lentiek számára. De hiába a megtévesztő elnevezés, nem mindegy, mennyire teli az a teli.
Elsőként kezdjük a kevéssel. Természetesen felléphet oxigén hiány is. A halak ilyenkor érdekesen reagálnak a körülöttük történő változásra. Nyugtalanok, egyre feljebb húzódnak a vízben, mozgásuk kiszámíthatatlan és rendezetlen, majd pipálni kezdenek. Nem újdonság, tapasztaltunk már ilyet akár egy szoba akvárium esetében is. Azonban ha túltelítettségről van szó, az más problémát jelent. Az algák és különféle vizinövények képesek rá, hogy túlzottan termelnek oxigént. Vagy egyedszámuk miatt, vagy mert a fényből túl sok oxigént és szerves anyagot állítanak elő. A lényeg ugyanaz: a halaknak ilyenkor „buborékbetegségük” (azaz a vérükben oxigén buborék keletkezik) támad, majd elpusztulnak. Ez is oka a fokozott halpopuláció csökkenésének.
Mint látjuk, az oxigéntartalom folyamatosan változhat. Ám nem csak a fent említett dolgok befolyásolják ezt. Lássuk:
Gondoltátok volna? Ezeken kívül ráadásként szolgál a napszak is. Ugyanis ettől is függ az oxigénellátottság az egyes vizekben. A képlet nagyon egyszerű. Nappal nagyobb az oxigéntartalom (a fotoszintézis miatt), éjszaka ez több mint felére csökken, hiszen az oxigéntermelő élőlények éjszaka csak fogyasztók.
Ha jól karbantartott, tiszta, élettel teli vizet akarunk, mindenképpen mérni kell rendszeresen annak oxigéntartalmát. Erre már a magas technológia világa számtalan műszert és csodagépet talált fel, melyek beszerzése egy csapásra megoldható. Rendezkedjünk be hasonló mérőkkel, mert ami nekünk pofonegyszerű, az a vízi társadalomnak az életet jelenti.
Koncz Eszter
