Az ember és a hal kapcsolatának boncolgatása közben sok minden felvetődik. Visszacsöppenünk a régmúltba, több milliárd évvel ezelőttre, amikor kialakult a Föld, melyen élünk. Amikor a kéreg megszilárdul, hegységek alakulnak ki, megjelenik az élővilág. Később megjelenünk mi, emberek. Jelentős szerepet kap az emberi öntudat:
„Ez öntudata lassan fejlődött s az emberiség egészét véve, lassan fejlődik még ma is. Az öntudat fokát pedig azok az életviszonyok határozzák meg, a melyek között az ember élt és él.”
A Nap mindezt látja. Az ember pedig csodálja a Napot, mely hatalmas, erős, hőt áraszt, és tőle az ember kicsinynek, ám bátornak érzi magát, ahhoz, hogy felfedezze a tüzet, játsszon vele, kísérletezzen még a földdel, vízzel, levegővel is. E kísérletezés eredményeként kerültünk közelebb a halakhoz.
Amikor már nem csak csodáltuk a természet szépségeit, hanem használtuk is, akkor jön szóba többek között a haltenyésztés, a halászat, a hajózás, a horgászat.
„És azon a másik ponton az ember meglábolja a vizet, kitapogatja a halat - eszköze a puszta kéz, épen úgy, mint a hogy a halászó sas eszköze a karom és a csőr.”
Herman Ottó szerint négy hatalom uralja az emberiséget, ezek: éhség, szomjúság, álom, szerelem. A szellemi fejlődésünk során társult ezekhez a szaglás, érzés, ízlelés. Később ezek a szellemi hatalmak rákésztették az embereket, hogy védjék meg magukat, alkossanak fegyvert maguknak a túléléshez. A tapasztalás pedig megtette a természet urává.
A legfontosabb hatalom, a szerelem pedig arra késztette, hogy alkosson családot. Ez a hatalom a lélekre hat, mely ellen nem lehet mit tenni.
A család fenntartása, a lét élvezése a vízhez is kötötte az embert. Ennek során megtapasztalta a halakat, csodálta a gyorsaságukat, a fürgeségüket. Megfigyelte a sast, mely lecsap a halra, zsákmányul ejti, és tanult tőle. A halat ezután már eledelnek látta, és megpróbálta megfogni. A halak megfigyelése tanította meg annak elejtésére.
„Az első tapasztalatszerzésnek hosszú, rögös útja volt az, a melyen a halászat fejlődött; az élet ezernyi ezer szükségének kellett közrehatnia, a míg fejlődésének csak legalsóbb fokozatait is elérte; nagy út, míg fölfedezte a kovaszilánk lerepesztését, hozzá a kötőanyagot s elkészíthette a szigonynak legelső alakját.”
A szál a tapasztalás útján megy tovább és az emberi értelem, ész továbbfejlődésén.
Odáig jutunk, hogy a halászat, úgy, mint a vadászat, népfoglalkozássá nőtte ki magát.
„A vad futott, mint fut ma is a megtelepedett ember környékéről; megszerzése mind nehezebb lett. A hal megmaradt s minthogy életének minden mozzanatával a vízhez volt kötve, az ember mindig tudta, hol keresse. Hozzájárúlt a hal szaporasága is.”
Mindebből arra következtetünk, hogy a halászat régen sokkal népszerűbb volt, mint a vadászat, hiszen a halat biztosabban megtalálta az ősember a vízben, mint a vadat a szárazföldön.
(folyt. köv.)
Karikás Brigitta
