Sokan úgy gondolják, hogy a bot és a csali megfelelő kiválasztásával már nyert ügyük van a horgászat során. Ám ne feledjük, hogy ezen és a beetetésen kívül még lehet egyéb fontos tennivalón is, mely a halak kapásának sikerét növeli. Ilyen a mélységmérés. Hogy miért van rá szükség? Azért, hogy a vakvilágba tippeljünk, hanem pontos adatok alapján válasszuk ki a felszerelésünket.
A mederviszonyok feltérképezése sok fölösleges gondtól szabadíthat meg minket. Tekintsük át a főbb mélységmérő típusokat:
A parafa- és gumitalpas mélységmérő széles választékban kapható, ám nem mindenhol használható mélységmérő típus. A horgot ebben az esetben a talpba, kívülről kell beakasztani, ami az apróbb horgokat csorbíthatja. Korlátja, hogy a horog lapkájának és fülének át kell férnie a mélységmérő fülén. A horgot a fülön történő átbujtatás után egyszerűen akasszuk bele a parafa részbe. A drágább eszközöknél gumiréteg borítja a teljes felületet.
Az ólom „béka” az egyik legrégebbi és leggyakoribb mélységmérő. Mindössze két fül összenyomásával kinyílik a „békaszáj”, így könnyen használható. hátránya, hogy a vékony damiloknál nem használható, nehogy károsodjon az előke, vagy a vékony horog szára.
A réz mélységmérő szintén egyszerű modell, két részből. Van egy réz súly és egy hurokban végződő pálca, aminek végén egy szorosan illeszkedő szilikon vagy műanyag cső található. Használatkor húzzuk a csövet a súly irányába, lefelé, és akasszuk a horgot szabadon lévő kis fülbe, majd húzzuk ütközésig a csövet.
A körteólom az előzőekben felsorolt mélységmérőktől eltér, ugyanis ezt nem lehet megvásárolni. Előnye, hogy hevesebb folyóknál is alkalmazható. Amire szükségünk van az elkészítéséhez: egy 60 grammos körteólom, egy 10 centiméteres vékony drót, egy 2-3 centiméteres szilikon cső. A körteólom fülén áthúzzuk a drótot, elfelezzük, és forrasszuk vagy csak össze a két végét. Ezután fűzzük a szilikon cső darabot a duplaszálas drótra, és készen van a mélységmérőnk. Használata ugyanúgy történik mint a réz mélységmérőé.
Fontos, hogy térképezzük fel a mederalakulatokat, a mérés előtt.
Első lépésként válasszuk ki a szereléket és csatlakoztassuk a botunk végén lévő szerelékrögzítő kapocshoz. Csíptessük fel a mérőt, és állítsunk be az úszóval egy körülbelüli mélységet. A mérést spicc és rakós bottal egyaránt elvégezhetjük, a rakós bot azért jobb választás, mert ott a szerelék állandóan függőleges helyzetben tartható és a víz sodrása, áramlása nem befolyásolja a mérést. Először a megfelelő távolságot próbáljuk meg beállítani, vagyis keressük meg azt az ideális távolságot, ahol a mederben valamilyen törést vagy egyenetlenséget találunk. A távolságot a rakós bot egy-egy újabb tagjának a hozzátoldásával tudjuk könnyedén megmérni. Természetesen nem csak a törések, a kisebb-nagyobb leszakadások, a mederbe süllyedt és fennakadt fák is jó haltartó helyek lehetnek. Amint megtaláltuk a számunkra kedvező távolságot, következhet a meder oldalirányú feltérképezése. Az oldalirányú vizsgálódást a mederben előttünk keresztben és hosszában
elhelyezkedő kisebb árkok, egyenetlenségek felkutatása miatt tesszük.
Ha megvan az ideális hely, akkor kezdődhet az alapozó etetés.
Ezután jöhet a mélység beállítása. Állóvíznél könnyebb a helyzet, ugyanis a felszín alatt általában csak minimális az áramlás. Az úszónkat mindig húzzuk magasra a főzsinóron. A szereléket állíthatjuk érintőre, hogy a felcsalizott horog épp a feneket érintve várjon kapásra.
Folyóvízen számolni kell az erősebb sodrás erejére, így a mért mélységre még rá kell számolni 25-50 centimétert is ahhoz, hogy a csali tényleg a fenék közelében legyen.
Ne feledjük! Akár tóban, akár folyóban horgászunk, fontos a pontos mélységet megjelölni a bottesten. Ne a főzsinóron tegyük ezt, mert horgászat közben nagy a valószínűsége, hogy elmozdul az úszó, és a jelölést ennek elmozdulása letörölheti.
Karikás Brigitta
