Ha rászánjuk magunkat arra, hogy összehasonlítsuk a halak hallását a miénkkel, meglepő tény tárul elénk, ugyanis a nálunk sokkal fejletlenebb állatok hallása sokkal bonyolultabb, mint hinnénk.
A mi esetünkben az egyes hanghullámok a levegőn keresztül, közvetlenül a fülünkbe jutnak, a megfelelő hangerő és frekvencia megrezegtetik a dobhártyát, ahonnan eljutnak agyunk audiális központjába. A halak hallása viszont teljes mértékben eltér ettől. A legfontosabb különbség a hanghullámok útja, vagyis hogy a hangforrástól a halak hallóközpontjáig jut el az információ. Ugyanis az ő esetükben az egyensúlyozó szerv egybeépült a hallószervvel, ami nincs kapcsolatban a külvilággal, hanem a koponya belsejében található. Hogy a hanghullámok a halak hallószervéig egyáltalán eljuthassanak, hosszú utat kell megtenniük. Először áthatolnak a kültakarón, az izomzaton, belső szerveken, a csontokon át, míg el nem érik az úszóhólyagot, ami bár a hal egyensúlyi szervének része, hallásukban is nagy szerepet játszik.
Lényegében maga az úszóhólyag helyettesíti a dobhártyát. Innen jut el a hang a hallószervbe, majd végül a hallásközpontba. A hosszú út miatt a halak már közel sem azt a hangot hallják, mint amilyen az eredetileg ki lett bocsájtva. De miért is nem? Tulajdonképp nagyon egyszerű a magyarázata. Ha jobban belegondolunk, a hullámoknak ennyi anyagon kell keresztül haladniuk, értelem szerűen rengeteg hatás éri (visszaverődés, áthatolás, elnyelődés). Ezekből adódik tehát, hogy a halak sokkal homályosabban, elmosódottan, valamint sokkal halkabban hallják a hangokat.
Érdekesség, hogy a harcsa hallása sokkal jobb mint a többi halé, még a 8000 Hz-es hangokra is reagál. A ponty is jó hallású halnak számít de jócskán elmarad a törpeharcsától a maximum 4000 Hz-es hangok észlelésével.
