Szabolcs-Szatmár-Bereg megye horgász válogatottja idén 2010. június 30. és július 04. között a szolnoki Alcsi-szigeti Holt Tiszán kialakított világhírű versenypályán próbált helyt állni a horgászat NB-I-ében, az Országos Horgász Csapatbajnokság első osztályában. Az első osztály 12 szövetség csapatából álló mezőny, amelyen gyakorlatilag rajthoz áll a mai magyar élmezőny 90%-a. Igen technikás, nehéz és szoros küzdelemre volt tehát kilátás.
A vízről nem sok előzetes információval rendelkeztünk, kizárólag annyit lehetett tudni, hogy a zsákmány nagy részét az intenzív szelektáló halászat eredményessége ellenére megtalálható törpeharcsa fogja kitenni, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a snecit és a keszeget sem.
A csapat tagjai közül az utóbbi 2-3 évben senki sem horgászott ezen a pályán, sőt, még az is elmondható volt, hogy az itt töltött eddigi horgászatok száma azoknál is 10 alkalom alatt volt, akik itt már pecáztak. Ennek ellenére bíztunk a jó szereplésben, hiszen a válogatott összeállításánál a Megyei Szövetség, a Leveleken megrendezett egyéni bajnokság eredményét figyelembe véve az alábbi emberekből álló csapatot nevezte ki:
Bajkó Tamásné, megyei egyéni bajnokság női kategória I. helyezett.
ifj. Varga Albert, Megyei egyéni bajnokság U14 kategória 2. helyezet.
Bojer László, Megyei egyéni bajnokság U18 kategória 1. helyezett
Kovács Gábor, megyei egyéni bajnokság U 22 kategória 1. helyezett
Luzsinszky Tamás, megyei egyéni bajnokság 3. helyezett, csapatkapitány
Beke Péter, megyei egyéni bajnokság 4. helyezett
Ifj. Kovács József, megyei egyéni bajnok 2010.
Pataki Zsolt, megyei egyéni bajnokság 2. helyezett
ifj. Kovács Görgy, tartalék versenyző
A csapat már június 30.-án, szerdán leutazott a verseny helyszínére és a víz vallatásához fogott. Az edzések nem csak azt a célt szolgálják, hogy minél több információt szerezzünk a pályáról, hanem azt is, hogy etetőanyag kerüljön a vízbe, lehetőleg a pálya minél szélesebb szakaszán. Ezt a szakzsargon csak „feletetésnek” hívja. Legnagyobb szerepe abban van, hogy az utolsó edzés az összes csapat számára kötelező, így a verseny első fordulójára nem marad olyan területe a pályának, amelyen ne horgásztak volna. A feletetés hatására egyre több és több hal jelentkezik a versenypályán, egyre intenzívebben esznek, a fogások mennyiségének az edzésnapok előre haladtával növekednie kell. Csapatunk mind három edzésnapon sajnos „szűz pályán” kezdte meg edzését, azaz mind a három nap olyan szektor volt számára kijelölve, ahol az előző napokon nem edzettek, azaz nem dobtak etetőanyagot a vízbe.
A szerdai nap indult a legnehezebben, hiszen a csapat nagy része 1-1,5 óráig a halat nem találta, kapás kicsikarás igen nehéz feladatnak bizonyult (igaz, ezt csak hallomásból tudom, mert magam csak szerda este tudtam csatlakozni a csapathoz a munkahelyi elfoglaltságom miatt). A törpeharcsa is csak a 2. órától kezdett jelentkezni. A partmenti vízben, olyan 5-ös spiccbottal a bodorkák, sügerek, naphalak, snecik viszonylag jól foghatóak voltak, de egyedsúlyuk olyan kicsi volt, hogy muszáj volt a nagyobb halat keresni, nem lehetett ez a taktika alapja.
A taktika persze nem rajzolódott ki előre rögtön az elején, szükség volt arra, hogy méréseket végezzünk, hogy milyen fajból mekkora mennyiséget lehet fogni egy adott idő alatt.
Az utolsó edzésnapon vált csak teljessé a mezőny.
A szolnoki pálya egy igen technikás pálya. Meredek partja sok helyen nehézkessé teszi a rakós bot használatát, hiszen a ki és betoláskor vagy a partoldalba ütközik a bot (ha nem emeltük elég magasra a görgőt), vagy a bot elejét kell a víz alá nyomni. Megoldás lehet még az állva ki- és betolás, bár aki már rakózott az tudja, hogy ez egy igazi tornamutatvány. Erre jön az a plusz nehézség, hogy a pályán a vízmélység alapvetően a 2,5 és a 5 méteres mélység között változik a rakós bot 13 m-es távolságán. Ennek meghorgászása 4-6 tagos topsettekkel lehetséges. Itt Szolnokon (szabolcsi mértékkel kissé furcsa érzéssel) mély víznek versenyzői szemmel azt a vizet neveztük, ahol 3 méter felett volt a vízmélységünk, és egy kicsit beljebb lendítve a cuccot még további intenzív mélyülést tapasztaltunk. Ennek az alapozó etetés elhelyezésének helymeghatározásában van a legnagyobb jelentősége. A gondos mélységmérés tehát elkerülhetetlen volt.
Az edzések rávilágítottak arra, hogy egészen a sorsolás és az azt követő helyelfoglalás és mélységmérés elvégzéséig nem tudhatjuk előre, hogy mekkora topsettekre lesz szükségünk a horgászat alatt. Persze ha valaki ismeri a vizet, az már a sorsolás pillanatában be tudja lőni, hogy mekkora lesz a vize, és ennek megfelelően a felkészülés további részében mit és hogyan kell előkészítenie. Saját szememmel láttam és a fülemmel halottam azt, amikor a későbbi nyertes heves megyei csapat szolnoki „esze” Nagy Benedek a teljes csapattal végigsétált a pályán abban a holt fél órában, ami a sorsolás és a helyek elfoglalása között volt. Ekkor a csapat minden tagjának helyről-helyre elmondta a pontos vízmélységet 13-as, 11.5-ös és 9-es távon, valamint hogy hol található bemosás, gödör, milyen fajokra lehet vagy kell elsősorban számítani.
Igen, ezt teszi a helyismeret. Ezek szerint itt is van medertérkép úgy, mint a Velencei tavon padkatérkép, csak itt Benő fejében….
A verseny 2 fordulója csapatunk számára katasztrofálisan sikerült. Iskolapéldája voltunk annak, hogy a tudás mellé jó adag helyismeret, kitartás, tervszerűség és szerencse is szükséges.
De mis is történt? Elfelejtett az egész csapat horgászni?
Erről szó sincs! A csapat tagjai egytől egyig olyan horgászok, akik komoly versenyeken harcolták ki maguknak azt a lehetőséget, hogy ezen a versenyen részt vegyenek. Volt köztünk országos egyéni bajnok (ráadásul 1998-ban pont ezen a pályán nyerte ezt a címet), sőt, azóta az U22-es csapattagunk (Kovács Gábor) az országos egyéni bajnokság keretében az egyéni 5. helyet megszerezve kivívta a válogatott kerettagságba kerülést!
Az elért eredmény ellenére azt kell mondanom, hogy a csapat tisztességesen helyt állt, hiszen olyan versenyzőkkel kellett (volt lehetőségünk) együtt, sokszor egymás mellett versenyezni, akiknek ez a szakmája, ez az élete, ebből élnek, nagyságrendekkel több órát, napot, hetet tolnak bele ebbe a pecába, a versenyzésbe.Az alábbiakban megpróbálom leírni, azokat az eseményeket, amelyek alapján próbáltuk felépíteni horgászatunkat, és az olvasó ebből le tudja szűrni, hogy mit lehetett volna másképpen csinálni, egyáltalán volt-e más út!?
A képen látható 3 horgász ült mellettem (balról jobbra). 1. Nagy András 2009-es egyéni magyar bajnok,2. Buczkó Krisztián Szolnoki versenyző, évente legalább 50-60 versenyen vesz részt, 3. Scmidt Attila Top-Mix csapat kiváló tagja. (a foteles bácsi a szektorbíró)
Edzés:
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei verseny csapat a lehetséges 9 fővel nevezett a versenyre, amelyből 1 fő felnőtt volt a tartalék. Az alapkoncepció az szokott lenni, hogy a tartalék az első fordulóban biztosan csak a versenyzők háta mögül segíti csapattársait, és az első fordulóban legrosszabb eredményt horgászó versenyzőt váltja a második fordulóra (hacsak nem horgászik mindenki egyest). Az edzés lényege az, hogy alapvetően rá kell jönni ara, hogy milyen módszert kell alkalmazni a versenyen, melyik módszer a verseny valamely fázisában mennyi halat ad, és ezek egymásutánisága hogyan következzen, azaz magát a versenyt hogyan kellene felépíteni, mikor kell váltásokat végrehajtani.
A váltások nagyon fontosak, és az is fontos, hogy hinni is kell benne! Az edzések 3 napjának metodikája szerint az első nap úgy horgászik mindenki, ahogy tud, ismerkedik a vízzel, a helyi viszonyokkal. Ez mutat egy alapképet. A második nap már csapatvezetői utasítás szerint legalább 2-3 eltérő módszert kell alkalmazni, de végig az edzés folyamán szinte kitartani amellett, amit a csapatvezető rábízott (ennek oka, az, hogy egy-egy módszer eredményessége is lehet hullámzó, változó mértékű a 3 óra alatt). Elemezni kell ennek eredményét, és a 3. napi edzést már megint csak maximum 2 lehetséges irányvonalat felvonultatva (ahol már a különböző módszerek és azok váltásai is be vannak építve a horgászatba) az egész csapat a taktikát horgássza, alkalmazva a megbeszélt váltásokat!
Csapatunkban azonban az edzés egyben válogató is, mert nincs egyértelműen kimondva, hogy a tartalék 100%, hogy tartalék az első versenynapon, így az edzések eredményorientáltak. Ez talán hiba. Ez volt pont az a verseny, hogy a csapat egy olyan embere horgászta a 2 nap alatt az egyik legjobbat, aki az edzéseken arra ment rá, hogy az elgondolt módszerei működnek-e (előzetes videó felvételek alapján), és nem az eredményre. Ennek megfelelően az edzésen ez egyik legrosszabb eredményt horgászta. Hozzá kell tenni azt is, hogy komoly esély volt arra, hogy a csapattaktika a versenyen nem működik minden szektorban egyformán, mert voltak keszegesebb és voltak törpésebb szektorok. Ennek megoldásához mindenféleképpen a versenyző rutinjára van szükség. A döntéseket meghozni nehéz.
Etetőanyag, etetés:
Luzsinszky Tamás mondta a pénteki megbeszélésen: „nem az etetőanyagon múlik”. Igazának alátámasztására azt is fel lehet hozni, hogy a megyei egyéni bajnokságon a dobogón álló 3 fő közül 2 fő a második fordulóban még csak etetőt sem dobott a vízbe és úgy horgásztak szektor 1-es vagy 2-est.
Csapatunk etetőanyagát nem írom le, mint fent említettem, nem csak azon múlik a dolog. Azt viszont el kell fogadni, hogy vannak keszegesebb etetőanyagok és vannak olyanok, amiket törpére lehet eredményesebben használni. Hibázni mégis hol lehet? Hát ott, hogy nem hagyjuk meg a körülmények szerinti választási lehetőséget magunknak, hanem már jó pár héttel korábban eldöntjük azt (akár csak hallgatólagosan is), hogy ezzel horgászunk és lesz, ami lesz.
Mi a jó megoldás? Más, nagynevű csapatnál azt láttuk, hogy az egyik napi eredmény, halösszetétel elemzése után benyúltak a kisbuszba és kivették a másik etetőt, amiről azt gondolták, hogy eredményesebb lesz. Volt náluk. Keresnünk kell azt a lehetőséget, hogy a mi megyei csapatunk ezt a jövőben hogyan tudná megtenni.
Az is biztos, hogy egy versenyző akkor jár jó úton, ha az apró változtatásokhoz szükséges plusz dolgokat magánál tartja. Nálunk volt olyan, akinél ott voltak, és volt olya, aki elhitte azt, hogy nem kell semmit vinni, mert lesz minden.
Az élő anyaggal kapcsolatban panaszunk nem lehet, hacsak az nem, hogy a tűzőszúnyog a verseny első 10-20 percében mindegy szálig megdöglött, teljesen mindegy volt neki, vízben volt, vagy a papírban hagytad. (csak az vigasztalt minket, hogy a fél mezőny ugyanonnan kapta a szúnyogot, tehát nagy valószínűséggel ők is így jártak…) A csonti nagy részét az etetőanyagba tettük, lefojtva. A lefojtást nem csak mi alkalmaztuk, hanem a csapatok többsége. Ennek oka: az alapozó gombócot nem rúgják szét, és a sok „döglött” csonti között csábítóan hat a horgon izgő-mozgó csonti a törpék számára.
Azokon a helyeken, ahol a meder nem mélyült olyan gyorsan, és ahol a „sekély” víz volt, elsősorban a 13-as távra kellett a törpére alapozni, míg kintebb, kb. olyan 9-10 m-es távra, keszegre volt érdemes földes szúnyoggal alapozni, illetve ha a szomszédoknál már jelentkeztek a keszegek, akkor fent is tartani ezt az etetést.
A verseny folyamán a helyes etetési technika az volt, hogy kb. diónyi nagyságú etetőgombócot kellett az úszótól visszább olyan 20-30 cm-re dobni, minden betolást követően, addig, amíg beállta a 2 g-os szerelés.
A keszeges etetés ettől csak abban különbözött, hogy nem csak a betolást követően kellett gombócot dobni, hanem lehetőleg akkor is, amikor a megakasztást követően elkezdjük kitolni a rakóst. Érdemes ezt kipróbálni, igen embert próbáló!
És mindezt pontosan! A vízen igen nagy volt az áramlat, ami hol jobbra ment, hol balra. Az egyik edzésnapon Beke Peti küszözött 40 percet. A küszös kaja által húzott felhő a 40. perc végére a szomszédja előtt járt, aki vagy 10 méterre ült tőle. A fenti partról nagyon jól lehetett látni.
Sekély vízen 13-asra kellett tenni a törpés alapozást.
Kintebb pedig egy keszeges alapetetést létrehozni.
Tehát, aki felhősen etetett végig, az nem biztos, hogy jó helyen járt. Mi az etetőnket meg is nehezítettük egy kis kaviccsal, hogy minél inkább egyben és gyorsan érjen a fenékre, a törpék kapászónájába.Az első nap kissé kaotikusra sikerült. A verseny felkészülési idejének kezdetén látható és érezhető volt, hogy nem fogjuk vihar nélkül megúszni. A számítások be is igazolódtak. A felkészülési időből alig telt el egy óra, amikor már dörgött csattogott körülöttünk az ég, így szaggatott dudaszóval megszakították a felkészülést. Ekkor kb. 14.40 körül járt az idő. Olyan 16 óráig 2 vihart vártunk ki, úgy, hogy a teljes motyó lent ázott a parton. Azon imádkoztunk, hogy nagy szél ne jöjjön, mert egy-egy elszabaduló ernyő igen nagy károkat képes ilyenkor csinálni a parton hagyott felszerelés között.
Szaggatott dudaszóra mindenkinek el kell hagynia a horgászhelyét. A képen jól látszik, hogy nem mindenki volt ezt hajlandó megtenni. Ez máskor akár óvási lehetőségre is alapot adhat…
Negyed öt felé elindították a felkészülést, azzal, hogy 5-kor kezdjük a versenyt. Már ekkor számolgattuk, hogy akkor várhatóan 8-kor lesz vége, és teljesen sötétben fogunk összepakolni. Azt már nem is mondom, hogy mekkora bizonytalanságot okozott az időjárás a verseny szervezőinek, jelentősen próbára tette a versenyzőtársak szabályismeretét.
A verseny
Az első forduló számomra jól indult, a törpe gyakorlatilag az első perctől rajtam volt. Balomon Magyar Gábor szemmel láthatóan nem találta a halat, mellette azonban Hajdú Tamás (aki tavaly a keleti elődöntőn itt lett első helyezett) ugyanolyan ütemben húzta a halat, mint én, majd a kezdeti első fél óra elteltével egy jó 70-80 dekagrammos süllőt is abszolvált. A meglepetés azonban nem itt várt. Az E9-en horgászva nem láttam azt, hogy mi történik a szektor elején. Feleségem csak a mellettem levő pár darab versenyző és az én általam fogott halat számolta. Közöttük jól álltam. A szektor elején azonban a vihar okozta légnyomásváltozásnak köszönhetően elkezdték nagyon fogni a közben „sekélybe kiálló” keszeget.Aztán jött az újabb vihar. Már majdnem elment, amikor egy nagy csattanás, ami eléggé hangos volt, úgy megijesztette a szervezőket, hogy 18.20-kor azonnal lefújták a versenyt. Ez a duda egy kb. 2-3 mp-es duda volt. Sokan azonban azt hitték, hogy csak újra megszakították. Hiába mondtam nekik, hogy azt szaggatott dudaszóval kell, nem hitték el, amíg vagy 10 perc várakozás után meg nem tudták biztos forrásból, hogy tényleg véget ért a verseny. Az ekkor mérlegelt 2700 g halam szektor 4-es eredményre volt elegendő, ami a csapatban a legjobbnak számított.
57 db törpém 2700 g, míg Hajdú Tominak az 50 db törpéje és az 1 süllője 3420 g.
Az én törpe egyedsúly átlagom: 4,7 dkg
A másnapi rácsos sorsolás alapján egy hellyel kerültem feljebb. Ekkor az E8-as helyre ültem, ahol tegnap Magyar Gábor pecázott, és csinált szektor 8 körüli eredményt. Azonban bíztam abban, hogy ez egy viszonylag törpés szakasz, és talán fogja adni úgy a törpét, mint tegnap. A vasárnapi idő egy kicsit szelesebb volt, pár fokkal hidegebb is, kissé frontos, a magasban a fátyolfelhők szálakra szakadása jól mutatta, hogy ott fent igen erőteljes a szél. A többi csapattól elcsípett szavak alapján arra lehetett számítani, hogy a mai napon a zsákmány nagyobb részét fogja a törpe kitenni.
A verseny első fél órája ugyanúgy indult, mint tegnap, azzal a kivétellel, hogy most 14-es horoggal kezdtem, hogy ha lehet, gyorsítani lehessen a horogszabadításon, ezáltal a fogási mennyiségen.
A szerencse valami furcsa dolog. A szolnoki csapat versenyzője (legalábbis azt hiszem, hogy szolnoki színekben indult) Buczkó Krisztián az első óra vége felé egy jó kilós süllőt is szákba terelt. Érdekes, hogy tegnap ehhez a helyhez képest csak egy hellyel jobbra, csapattársa (Hajdú Tamás) ugyanezt megcsinálta. Biztos valami süllős kaját nyomtak….)
A balján ülő Nagy András egy szép 80 deka körüli dévérrel alapozta meg a 4 kiló körüli fogását. Összességében egy szektor 5-ös eredményre volt elegendő a 3600 g-os fogásom.
74 db halam darabszámra azonos volt a Schmidt Attiláéval, de az övéi testesebbek voltak, annak ellenére, hogy a tegnapi átlag egyedsúlyom 10-g-mal még javult is. Az ő átlag egyedsúlya 5,5 dkg körül alakult.
Menet közben, mint ahogy az a képből is kitűnik, a törpék egyre jobban teltek el a beszórt etetőanyagtól.
A kapás ritkult, váltani kellett. De nem más halfajra, hanem a törpehorgászatot kellett egyre finomítani. Olyan szintig ment a finomítás, hogy a 16-os 18-as horogra nagy nehezen feltűzött szúnyogot alig-alig akarta felvenni, mozgatni, vontatni kellett neki. Amikor már ez sem kellett neki, jöhetett az apró giliszta. Ez ugyan átmeneti javulást eredményezett a kapás intenzitásában, de a kezdeti lelkesedés nem jött vissza. Belekavart ebbe a képbe még az is, hogy a motorcsónak méretű busák is odaálltak az etetésre, hiszen balos szomszédom (abból a meggyőződésből, hogy a tocsogós kaját jobban szereti a törpe) rendre így etetett. És csodálkozunk, hogy jönnek ezek „5.000 Wattos porszívók”
Egy jó háttérember sokat segít. Kovács Józsi az egész csapatot is cipeli a hátán, ha kell!
A csapatban szinte mindenki tudott javulni egy pár pontot a szombati eredményéhez képest, de így is utolsóként zártuk az első osztályú csapatbajnokságot. Így megy már pár éve. Megnyerjük a másodosztályt, következő évben kiesünk az elsőből. Már lassan hozzászokunk a vándorláshoz…
Egy dolog azonban biztos: sokat tanultunk belőle!
És ha ez a kis írás segít majd egy év múlva a következő versenyen úgy, hogy előtte elolvasva emlékezni fogunk azokra az apró momentumokra, hogy mikre kell igenis oda figyelnünk, akkor már előrébb járunk.
Legyen tehát e kis iromány haszna az, hogy legyen mit jövőre visszaolvasni, okulni, és eredményesebbnek lenni.
írta: Pataki Zsolt
fényképezte: Patakiné Litva Boglárka
Szerkeztette: Lábas Tibor
