2010-ben, egy év kihagyás után, a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetsége által rendezett megyei I. osztályú csapatbajnokság mezőnye ismét visszatért a Leveleki-víztározó északi keresztgátjára. A verseny része a megyei ranglista versenyeknek, az itt szerzett pontok beszámítanak a megyei válogatott kerettagság megszerzésébe.
A Megyei Szövetség verseny szakbizottsága a februárban megtartott ülésén módosította a megyei versenyszabályzatot, melynek az országos szabályzathoz történő igazítása elengedhetetlen, hiszen ahhoz, hogy a megyei versenyzők továbbra is megállják a helyüket az országos versenyeken, az kell, hogy ezek ne legyenek ismeretlenek számukra, azokat a komoly versenyeken már rutinszerűen használják. A legnagyobb változás abban következett be, hogy az eddigi 2 ifjúsági (U14 és U20) kategória helyett immár három ifjúsági kategóriában (U14, U18 és U22) kell fiatalokat felkutatni. Ezzel párhuzamosan a felnőtt versenyzők száma 5 főről 4 főre csökkent.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetség válogatott versenycsapata 2009-ben a Velencei tavon megrendezett II. osztályú Országos Csapatbajnokságon már ebben a rendszerben szerezte meg az előkelő első helyezést, kiharcolva ezzel az első osztályba jutást.
Megyénkben az igazolt versenyzők száma kb. 80-100 fő. Közülük kerül ki az egyéni bajnokság végével az adott évi válogatott keret, és az országos bajnokságra utazó keret is. Ezen eredmények alapján számítódik a megyei ranglista is. Ennek lényege, hogy a 3 verseny összesen 4 fordulójából csak a legjobb 3 eredményét számítják egybe (hiszen bárkinek bármi közbe jöhet, vagy esetleg elszállhat…), és pontazonosság esetén a fogott összesített súly alapján döntenek.
Hogy a megyei válogatott keretet a szakbizottság vezetői jól állítják össze, bizonyítja az is, hogy ezen személyek rendszeresen a ranglista elején foglalnak helyet.
A megyében, akárhogy is nézzük, igen nagy a presztízse a Megyei Szövetség által rendezett pontszerző versenyeknek..
Ezek fényében kezdte meg egyesületünk is a felkészülést az első osztályú csapatbajnokságra. Létszámunk és csapatösszetételünk viszonylag stabilnak mondható. Ifj. Kovács György 3 évnyi idegenlégiósság után, még az ősszel jelezte, hogy a Mátészalka környékén szerveződő, elsősorban tűzoltókból álló csapat magját szeretné alkotni. Az új szabályok miatt az U18-as kategóriában a tavasz folyamán igen nagy volt a bizonytalanságunk. Nem találtunk olyan fiatalt, aki megbízhatóan kezel rakós botot, nem idegen neki a szerelékkészítés, a horogkötés és egyáltalán a versenyzés. Így, a tavaszi ifjúsági és gyerekversenyünket már céltudatosan úgy hirdettük meg, hogy az itt jól szereplő valamely fiatalnak van esélye bejutni egyesületünk versenycsapatába. „Horogra is akadt” Petró Balázs. Magasan nyerte kategóriáját, meggyőző rakós bot kezeléséről és ügyes versenyzési képességről tett tanúbizonyságot. Adott volt a szituáció: Irány Levelek, és tartsunk edzést a helyszínen.
A szabályok értelmében, ha egy csapat egymást követően 3-szor nyeri meg a vándorserleget, akkor az végleg az övé marad. Egyesületünk számára növelte a kihívást, hogy az előző két évben is a Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület csapata nyerte a megmérettetést. Két évvel ezelőtt ugyanitt Leveleken, tavaly pedig Kocsordon a Kirva-lapos tavon.
Nemcsak mi vettük komolyan a felkészülést. Több egyesület csapata többször is edzést tartott a helyszínen. A helyi kezelő egyesülettel sikerült megegyezni, hogy azok a versenyzők, akik kizárólag a felkészülés jegyében ülnek le horgászni, a napijegy felét fizessék csak, halasítási hozzájárulásként, így nem ró akkor anyagi terhet a felkészülés a családokra. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Mind a tűzoltókból álló Kis sügér HE, mind a Nagykállói csapat tagjai szinte teljes létszámban leültek a pályára.
A pálya azonban rafinált. Sok-sok versenytapasztalat szükséges a jó eredmények eléréséhez. A versenytapasztalat azonban nem egyenlő az edzéstapasztalattal.
A versenytapasztalatokhoz megszerzéséhez néha a „szenvedés” is hozzátartozik. Az 2009. őszi Regionális Csapatbajnokságon végig szakadt az eső.
Sokszor teljesen más arcát mutatja edzés körülmények között, mint a versenyeken. Az igazság az, hogy évente 2-3 olyan versenyt rendeznek itt, amely a teljes pályaszakaszra kiterjed. Ez alapvetően kevés ahhoz, hogy a halak hozzászokjanak a nagy tömegű etetéshez. A víz nagy felületű, és ha magas a vízállás, akkor kicsi a valószínűsége, hogy a nagyobb testű halak (pl. a kárászok) tömegesen kidugják az orrukat a szemközt (alig 2-3 km-re) található nádasból. Így a pályán ugyan van hal, de alapvetően nem tömeges. Edzéskor viszont alig van olyan időszak, amikor 10-12 embertől több egyszerre kint tartózkodik a pályán. Ekkor viszonylag könnyebb a pályán tartózkodó halakat összehúzni elénk. Főleg, ha ebbe még az is közrejátszik, hogy alig egy-két hete tettek a vízbe nagy mennyiségű 1-1,5 kiló közötti pontyot. Mit is tapasztalunk ekkor: Mindenki húzza a halat, mint a gép. A halösszetétel ekkor azonban arányaiban más, mint a versenyen várható. Sajnos vannak közöttük félénkebb és kevésbé ijedősebb típusok. A versenyen, amikor 64 versenyző leül a pályára, és az első dudaszóra bedob összesen legalább egy mázsa etetőt és még egy mázsa földes szúnyogot, a kárászok a pontyok és a dévérek egy része világgá ugyan nem szalad, de jóval beljebb húzódik. Maradnak viszont az érdeklődőbb halak: karikák, apróbb dévérek, a snecik és persze a busák. A versenyen megoldandó fő feladat az, hogy ezeket akkor és onnan kell kifogni, amikor elérhető távolságon belül vannak, a legintenzívebben esznek. Ennek fényében a technika, a távolság, a csali és a mélység folyamatosan variálandó, keresni kell a halat.
Tapasztalat az is, hogyha fúj a szél, áramlik a víz. Igen ám, de csalóka módon. A felszínen a szél fújásának megfelelő irányban folyik, alatta viszont ellentétesen. Így, ha az alapozásnál nem figyelünk oda, könnyen úgy járhatunk, hogy becsúszik az etetés olyan távolságra, hogy nem érjük el. Idén, alapvetően nyugat-délnyugatról fújt a szél, alatta viszont biztos, hogy ellenétesen ment a víz, mert kapásaink zömét az alapozó etetéstől jobbra kb. másfél méterre és egy méterrel beljebb lehetett kicsikarni. Erre bizony fel kell készülni, mert ha valaki túl rövidre vett topsetteket készít be, könnyen előfordulhat, hogy nem tud utánanyúlni a halaknak, és csak a haltalan régióját vallatja a víznek. Átsegíthet a bajon, ha van nálunk legalább egy 9 m-es spiccbot, páran bizony már beszereztek 10 m-est is. Sajnos ez a kategória már olyan drága, hogy vetekszik a rakós botok árával. Szerintem kifizetődőbb a 3 tagos topsettjeinkhez beszerezni még 1-2 db 4. tagot is, így nem 50 cm-es zászlóval kell operálni. A 1,5 vagy akár 2 m-es zászló bizony jócskán ad kilendítős pecára is lehetőséget, így sokkal nagyobb területet tudunk átpásztázni, és nagyobb valószínűséggel találjuk meg az eltűnt halakat.
Jól láthatóak a különböző hosszúságú topsettek.
Bizonyos halak jelenléte lehet zavaró is. A busa a legtöbb versenyen ki van zárva az értékelésből ezen a vízen. Többségük olyan 3 és 4 kiló közötti példány, és szinte ugyanúgy reagálnak az etetésre, mint a sneci. Ha rendszeresen csobogunk az etetőanyaggal odaáll rá. Az amurhoz hasonlóan porszívószerűen ráállnak az etetésre, és azt intenzíven szipákolják. gyakran a fenék felett tartózkodnak 10-20 cm-rel, abban a zónában, ahol a karika keszegeket a legnagyobb valószínűséggel megtaláljuk. A busák elkerülésére egy fontos módszer van: olyan kevés alkalommal etetni, amennyire az lehetséges. Emiatt érdemes az etetés 60-70%-át is betenni már az alapozásnál a vízbe. Utána a lehető legkisebb módon ködöző földes szúnyogot használni ráetetésként.
A föld előkészítése kulcsfontosságú mozzanata a helyes taktikának
A busák zavaróak, elverik az etetésről a többi halat, és sokszor kívülről akadnak
A sneci is zavaró, ha a karika keszeg és a dévérkeszeg kapászónájában eszik. Bizonyos időszakokban olyan tömeges a pályán, hogy nem jelent gondot neki a közel 2 m-es vízmélység sem. Képes lekísérni a verítékes munkával megtűzdelt szúnyogos horgot a fenékig, és ott is felvenni, elhappolva ezzel a célzott karika és dévér elől. Ha borult az idő, mint amilyen nagyjából a versenyen is volt, ez kevésbé jellemző, mint akkor, amikor süt a nap. Ellene szinte ugyanaz a védekezési mód, mint a busa ellen. Minél kevesebbszer és minél kevésbé felhős módon bejuttatni az etetőt a vízbe.
A mezőny előtt tehát ezek a feladatok álltak, amit meg kellett oldani ezen a hétvégén. Sokan készültek az edzéstapasztalatok alapján a tömegesebb ponty jelenlétre, de ez a versenyen alig pár darabban realizálódott. Az időjárás viszonylag kegyeibe fogadta a mezőnyt, hiszen a verseny ideje alatt nem esett az eső, és a szél is mérsékelt maradt. A versenyzők többségét nem lepte meg az, hogy a kapás első fél órás, órás intenzitása alább hagyott, a víz szinte teljesen üresnek tűnt. A csendet csak egy-egy termetesebb dévér, kárász, vagy ponty akasztása, szákolása „zavarta” meg.
Néhány helyen azonban viszonylag pörgött a peca: Petró Balázs szinte rendületlenül húzta a halat a H szektor utolsó előtti, 7-es rajtszámú helyén, és 3980 g hallal magasan nyerte szektorát élete első „komoly” versenyén. A felnőttek szektorain belül egyesületünkből ifj Kovács József a mezőny legtöbb halát fogta és 4760 g-mal maga mögé utasította a szektorát. A C szektorban Pataki Zsolt kiegyensúlyozott pecával, 2860 g-mal egy harmadik egyessel járult hozzá a Vasutas Egyesület jó eredményéhez. Meg kell említenünk még a Krausz Zolit is, aki a B szektorban egy jó helyzetfelismeréssel megtalálta halait, és 3880 g-mal egy szektor egyessel járult hozzá a Tiszalökiek eredményéhez. Zoli tavaly óta tagja a megyei válogatott keretnek, eredménye bizonyítja, hogy nem érdemtelenül.
Ifj. Kovács József a 4760 g-mal a mezőny legtöbb halát fogta.
Luzsinszky Tamás a B szektorban egy 3-assal járult hozzá a csapatelsőséghez.
A snecizést alapvetően kevesen próbálták, az igazság az, hogy ha nagyon napos időben elég intenzívre tudja venni az ember, akkor a reális súly kb. 3-4 kg a 3 óra alatt. Egyfordulós versenyen nem teljesen kifizetődő taktika a teljes snecizést felvállalni, bár ha a rakóson a kapás intenzitás ugyanúgy csökken, mint ahogy az utóbbi 2-3 év versenyein tapasztalható, akkor csapatszinten viszonylag jó eredménnyel kecsegtethet. Ha nem is tud mindenki szektor egyest csinálni vele, egy átlagos csapatszintű szektor 2-es eredmény nyerésre ad igen nagy esélyt.
A Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület sikeréhez talán pont ez a taktikai összetartás járult hozzá, amelynek eredményeképpen az „elszállások” megelőzhetőek, és immáron 3. alkalommal sikerült elnyernünk zsinórban egymás után a vándorserleget.
Lipcsei József csapatvezető átveszi az elismerő oklevelet
Az idei évben nem ez volt az utolsó verseny ezen a pályán. A fent elhangzott gondolatokat, dolgokat érdemes átgondolni a közel egy hónap múlva esedékes egyéni csapatbajnokságon követendő taktika felépítésénél is. Nem állítom, hogy a fenti gondolatok szentírások, de sok-sok év verseny tapasztalata található meg benne ehhez a pályához kötődően.
Mindenkinek jó felkészülést kívánok!
A helyezett csapatok:
I. Hely (Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület).
II. hely: Szatmárvidéki HE
III. hely: Kis Sügér HE
