Élmények Archive - Halcatraz - page 2
Szilárd barátom, a megfejthetetlen…

Számomra örök rejtély marad, hogy a személyes kisugárzás vajon hatással van-e a halakra. A lendület bizonyára igen.Több, késő délutáni horgászatomat tette emlékezetessé a fent említett barátom nem mindennapi érkezése és jelenléte. Vegyük például a legutóbbi esetet. Hét közben, ha összefutunk, akkor a peca is szóba kerül többek közt. „Lehet, hogy kiszaladok egy kis időre hozzád” – jelzi. Ez általában így is lesz. Mármint, ami a rohanást illeti.

Horgászat

Általános iskolás negyedikes koromban egy magyarórán a padtársamhoz fordultam és feltettem egy banális kérdést. Igazság szerint már jó pár perce rágódtam rajta, hogy vajon mit is jelenthet ez a szó. Egyszerűen nem jutott eszembe. Nagyon ismerősnek tűnt, de az Istenért sem akart beugrani. Próbáltam asszociálni bármire is, ami ezzel kapcsolatos, próbáltam magam elé képzelni, betűről betűre haladva ízlelgettem egymás után rakva azokat, reménytelenül.

Ezt már olvasta? X
Nyári horgásztábor »
Like? :)