Fogási napló vezetésének szabályai - Halcatraz

Fogási napló vezetésének szabályai

A 2014-es év első felében számtalan horgászszabály kerül megváltoztatásra. Ezek közül talán a fogási naplók kötelező vezetésében bekövetkező átalakításokra kell legjobban figyelnünk, hiszen ezeknek elmulasztása súlyos büntetéseket vonhatnak maguk után. Feladatunk megkönnyítéseként Havranek Mihály halőri vezető foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

A kifogott halak nyilvántartása a Balaton horgászterületein számítanak leginkább, ezért a fogási naplók vezetése területileg a Balatonhoz és környékéhez köthetőek. Az első lényeges különbség a tavalyi évhez képest, hogy a fogási naplókat már nem a horgász szövetség adja ki, hanem a halászati hatóság.

A napló vezetését illetően kétféle esettel találkozhatunk. Az első az, amikor a horgász csak az állami fogási naplóval rendelkezik. Ehhez a naplóhoz kell külön területi jegyet váltania az adott horgászterületnek megfelelően. A napló vezetését természetesen még a horgászat megkezdése előtt el kell kezdenünk. A harmadik oldalon található naptárban jelöljük meg a horgászásra szánt napjainkat, ezután a negyedik oldalon a vízterületek nevét írjuk be. Ugyanezen az oldalon találjuk meg a víztérkódok oszlopát, melyek megjelölése után megkezdhetjük kedvenc hobbinkat a gyakorlatban is. A kifogott halakat a horgászat befejezése után, de még a vízpart elhagyása előtt kell lejegyeznünk, kilogramm mértékegységben. Amennyiben nem fogtunk halat a naptárban jelölt napon és a horgászatot a következő napon is az előző napon jelölt vízterületen kezdjük meg, nem kell újra külön sort kezdenünk.

A második eset, hogy állami horgászjegyünk és naplónk mellé valamely akciós területi jegyet váltunk. Vegyük figyelembe, hogy ez esetben az akciós jegyek egy másik fogási naplóval vannak integrálva. Az előző esethez hasonlóan történik ennek a típusnak is a kitöltése, viszont a területi jegyhez tartozó fogási napló 36-37. oldalán található naptárban jelöljük be a horgásznapot.

A fogási naplók kitöltése minden vízterületen található horgásztársaság számára fontos tevékenység lesz a jövőben, így ennek megfelelően vezessük dokumentumainkat. Az idei évtől a napló leadási határideje február 28.-a. 

Szólj hozzá! Eddig hozzászólások:
„ A horgászat sokkal több, mint halfogás, életünk lehetősége visszatérni ősapáink egyszerűségéhez.”
Herbert Hoover
Ezt már olvasta? X
Black Label kapásjelző »
Like? :)