Megfelelő a tavaink és folyóink minősége - Halcatraz

Megfelelő a tavaink és folyóink minősége

Az Országos Környezetegészségügyi Intézethez eljuttatott adatok szerint a hazai felszíni vizek szinte mindegyike megfelelő, azokon a területeken, ahol kijelölt fürdőhely található. Ráadásul a dunai árhullám elvonulása után egymás után nyitják meg azokat a fürdőhelyeket, ahol korábban az árvíz miatt tilos volt fürdőzni.

Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak: nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer. A szabadvízi fürdővizek esetében más eljárást alkalmaznak. Itt ugyanis a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, azt, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzást is megfigyelik, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti.

Azokon a területeken, ahol nem engedélyezett a fürdés érdemes betartani az előírást, hiszen számos veszélyt okozhat az engedetlenség. Ezeken a területeken fellelhető vizek nem megfelelőek sem higiénés, sem biztonsági szempontból.

A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés (pl. bányatavakon). Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy a természetes fürdőhelyeken, legtöbbször balesetet okozó probléma a vízmélység hirtelen változása és a sodrás túlzott erőssége. Ezekre különösen ügyelni kell a balesetek elkerülése végett!

Szólj hozzá! Eddig hozzászólások:
„ Életem egyik fordulópontja volt, amikor megkaptam első horgász felszerelésemet.”
Jimmy Carter
Ezt már olvasta? X
Nyíregyháza Sóstó-Zoo Ócenárium »
Like? :)