Tímári Ősz… 1. rész - Halcatraz

Tímári Ősz… 1. rész

A 2010-es nyár (hol van már…) nem kényeztetett el minket finomszerelékes horgászati lehetőségekben a Tisza Timári-Tokaji szakaszán. Gyakorlatilag árvíz árvizet követett, és annak ellenére, hogy a folyó nem lépett ki állandóan a mederből, a tisztulás alig akart bekövetkezni. Minden reggel reménykedve néztem meg a vizet saját szememmel is, mert a vízállásjelentés szerint már-már jónak kellet volna lennie a víznek, a színe azonban csak nem akart változni. Most aztán tényleg rászolgált a szőke Tisza elnevezésre.

Igaz, ez a finom frakciójú lösz nehezen ülepszik, amit szeretünk is versenyeken (sokszor viszek a „kollégáknak” is a jó tokaji löszből egy-egy versenyre…), de most ez a tulajdonsága kezdett egyre inkább zavaró lenni. Már-már csak az őszi időszakban lehetett reménykedni, mert azért mégiscsak  az a sokéves tapasztalat, hogy ilyenkor szeptember-október környékén a csapadékminimumok miatt alakul ki a legalacsonyabb vízállás folyóinkon, ekkor lehet reménykedni az állóvízszerű Tiszai viszonyokban.

Augusztus 20-a az a választópont számomra, ami után már a kedvem is, meg a természet is egyre inkább az őszi hangulatát mutatja, A hajnalok kezdenek párásak, ködösek lenni, érezhető gyorsasággal kezdenek rövidülni a nappalok, a színek kissé sárgásabbá válnak odakint, na meg a gólyák is elköltöznek. Bár ez utóbbiban immáron 5. éve „csalódunk” itt a Bodrog parton, hiszen Fülöp a spanyol gólya nem akar költözni. Spanyolországból származik, és ide házasodott Keresztúrba. Spanyol génjeit nem tudja levetkőzni itt sem, míg a családja elhúz délre mint a vadlibák, ő marad, és mutogatja magát egész télen a keresztúri kéményeken, ahol a fűtésből származó hő segít a fagyos napok átvészelésében (úgy látszik, azért „szív” ő eleget…).

Fülöp a gólya.

Fülöp a gólya.

Az idén azért elég csapadékosra és viszonylag hűvösebbre sikeredett az egész nyár, így a normális augusztus 20-i környéki gólyaköltözésben egy másik momentum is volt, ami érdekes volt számomra. A gólyaszülők egész nyáron szorgalmasan etették fiókáikat, azonban a hűvösebb idő és a sok eső miatt a kisgólyák repülésleckéi nem úgy haladtak, mint ahogy kellett volna. Ennek az lett az eredménye, hogy a szülők többsége egyszerűen itt hagyta a fészekben ácsorgó, lusta (vagy annak tűnő) újoncokat, azok meg kénytelen kelletlen csak szeptember közepén tudták őket követni.

A horgászat terén nagy reményekkel vágtunk bele a késő nyári, kora őszi finom szerelékes horgászatba, hiszen ekkoron már napok óta hallottuk, hogy a Bodrogon fogják a pontyokat feederrel, meg úszóval is egyaránt. A családtól azonban nem olyan könnyű elszabadulni, túlságosan is hozzászoktak, hogy viszonylag keveset jártam pecálgatni (persze a zavaros víz miatt…). A megoldást Széna kollégám jelentette, aki kijelentette (kerek-perec), hogy márpedig ő halat akar enni pecaparton, a saját tárcsáján átsütve, és megfelelő mennyiségű sörrel kísért fehér rummal leöblítve. Erre Ida kolléganőm meg azt mondja, hogy ebből ő csak a rumot meg magát tudja hozni… Már csak én voltam bajban. Ugyanis a hal az én reszortom maradt. A családnak így már elő tudtam adni, hogy ha törik, ha szakad, addig nem kezdődik el a tanév (ja, mert tanárok vagyunk mindannyian…), amíg én kényszeredetten, de halat nem fogok a szakmai munkaközösségemnek a Tiszán, Tímáron. Mivel mindez augusztus 19.-én reggel közöltem, hogy nekem már délután 3 órakor halat kellene fognom az esti vacsorához, gyerekek nélkül (ez persze azt is jelenti, hogy az asszony nélkül…), nem kapott kicsiny feleségem röhögő görcsöt az ötlettől. Ultimátumszerűen ért az a dolog, hogy másnap közös programot tud csak elképzelni, és ez márpedig reggel kilenckor kezdődik, úgyhogy úgy csináljam, hogy jó legyen. A tervek között egy nyugis esti halfogás, és éjszakai harcsázás szerepelt egy kis tárcsázással, majd pedig egy jó kis hajnali feederezés nagy keszegekre és pontyokra.Az egészben nyomasztott viszont, hogy halat is kellene fogni. Mondtam is Idának, hogy ha nem haragszanak, én szólok Ernőnek is, mert ha ő is és én is pecázok, akkor Ernőnek mindig akkora mákja van, hogy ő biztos fog halat, az én halfogásom esetlegessége ellenére is.Az biztos, hogy Ernőnek sem kellett rimánkodni, amikor vázoltam, hogy miről is van szó, ráadásul bepakolta a „kiccsaládot” és meg sem álltak Tokajig. Így legalább az asszonyok egymással és a 4 gyerekkel lettek elfoglalva, indulhattunk a pecapartra.

Tavaly itt még egy lapos homokos part volt, idén elkezdett „szakadni”

Tavaly itt még egy lapos homokos part volt, idén elkezdett „szakadni”

A partra kiérkezvén nyugtáztuk, hogy senki sincs a kiszemelt helyen. Helyünk a komp alatti, egykoron egybefüggően szabad parttal rendelkező, homokos lapos part lett volna. Az utóbbi időben a gyalogakác olyan mértékben lepte el a partot, hogy csak apróbb nyiladékok mentén lehet a vízhez hozzáférni. A hátunk mögött azonban ameddig a szem ellát, legelő található. Széna köpdösött is nagyokat, miközben az éjszakai menedéknek való sátrat próbálta felállítani, mert az hagyján, hogy a sátor alatt tehénszar van, de sehogyan sem találta meg a lepényeknek azon térbeli rendszerét, hogy a felállított sátorból négykézláb kimászva ne egy lepénybe kelljen tenyerelni. Nem találtunk helyesebb megoldást, minthogy kinéztük a legszárazabbat, és úgy terveztük meg a sátor felállítását, hogy az essen a bejárathoz. Persze ekkor még nem volt eszünkbe a hajnali pára jótékony felszabadító és lágyító hatása…Az este viszonylag nyugodtan telt, halak híján sikerült egy két egész csirkecombot meggrillezni, megfelelő mennyiségű padlizsánnal körítve, majd fejlámpa fényénél elfogyasztani.

A vadiúj tárcsa avatása Timáron. Térkő meg „véletlenül” volt nálunk…

A vadiúj tárcsa avatása Timáron. Térkő meg „véletlenül” volt nálunk…

A vacsi után én még nézegettem egy jó darabig a lassan bólogató feederbot spiccén a világítópatront, de olyan hajnal 2 fele én is feladtam. Közben Ernő bebújt a kocsijába aludni, Ida és Széna a saját, egyenként 4 személyes sátraikba bebújtak, én pedig gyerekkoromat idézvén, elővettem a kollégiumból leselejtezett pokrócokat (mind a négyet) és leheveredtem a tűz mellé, hogy jól lássam a felszereléseinket, amit szanaszéjjel hagytunk a parton. (nem kell követni a példát, nem azért mondom!)Az első csillaghalványodás azonban már talpon talált, és előkészítettem a hajnali feederes keszegezéshez szükséges cuccokat, bekevertem az etetőanyagot. Tuti receptem nincs, az a tapasztalatom, hogy ha eszik a hal, akkor jól lehet fogni, ha pedig nem nagyon akar enni, mert annyi a természetes táplálék, akkor bármit dobunk a vízbe, a kapások száma nagyságrendekkel kisebb. A Tiszán feederezésnél sokkal fontosabbnak tartom a mennyiséget és azt, hogy minél koncentráltabban sikerüljön ugyan oda juttatni a parttól 25-30 méterre, kialakítva a megfelelő etetési sávot. Mennyiség ügyében nem kell megijedni, nem több tíz kilóról beszélek. Míg rakózásnál egy délután alatt gyakran 5-6 kg etetőanyagot is beetetünk, itt feederezésnél a 2-3 kg már tetemesnek számít.

A feederezés nem a mi szakmánk, de mindent ki kell próbálni, sosem tudni…

A feederezés nem a mi szakmánk, de mindent ki kell próbálni, sosem tudni…

Miután kellő mennyiségű fény állt rendelkezésre a csalizáshoz, és a botspicc vizslatásához, megkezdődött a nagyüzem. A tenyeres és kéttenyeres karika keszegek a horog fenék közelébe érést követően azonnal rárontottak a csalikra, és lehetett bevágni. Nem is tudtunk 2-2 bottal horgászni, az egyiket ki kellett venni. Egyszerűen lehetetlenné vált a nyugodt újra csalizás, és a botkezelés 2-2 bottal horgászván. Ekkor az egyik botunkra mind a ketten keményebb kukoricát tettünk, hogy az a szerelék is a vízben legyen, mert halat fogni csak a vízből van esélyünk, gondoltuk. A sima csemegekukoricát ugyanis a keszegek nagyon szerették, gyakorlatilag még hamarabb rátaláltak, mint a csonti csokorra.Közben Ida is felkelt és a maradék parázson elkezdett nekünk kávét készíteni. Egy kicsit dühösen konstatálta, hogy éjszaka elhasználtam a tüzelő nagyobb részét. Mondtam neki, hogy érezze magát Afrikában, és szedjen megfelelő mennyiségű száraz tehénlepényt össze, legalább a kávé is zamatosabb lesz… nem kapott ő sem röhögő görcsöt az ötlettől…Az biztos, hogy a legközelebbi ilyen jellegű szeánszra a fát nekem kell hozni….Széna rendületlenül horkolt közben…

Már a kávénkat is felhörpintettük, és még nem volt reggel 6 óra, amikor a feederbotomon intenzív kapás jelentkezett. Szóltam is Ernőnek, hogy kapása van. A magyarázathoz az is hozzátartozik, hogy azért kellett neki odaadnom egy botot, mert úgy eljött otthonról feederezni, hogy botot nem hozott hozzá. Az eset elsősorban az én hibám, hiszen én hívtam el pecázni, és ráadásul olyan hirtelen kellett összepakolni….Ernő ugrott is, mert épp a másik botját csalizgatta vagy 2 méterrel arrébb, de a bevágást követően jó volt az akadás. A bot szépen hajlott, jött kifelé a hal. Végre megjött az első komolyabb dévér, vagy inkább ponty, gondoltuk. A dévér lehetőségét hamar elvetettük, mert egyelőre nem akart felfeküdni, pedig már part közelében volt. Leírt még vagy két, 4-5 méter sugarú kanyart előttünk, de ekkor már a vízben volt az általam tartott merítő.Amikor felbukkant közvetlen a merítő előtt a hal, gyakorlatilag úgy ahogy van, elsőre el is bénáztam a merítést, mert olyan szintem meglepődtem a haltól és a méretétől. Illetve a merítés sikerült, de hal a hossza miatt nem fért bele a mi kis lapát dévérekre szánt merítőnkbe és kifordult belőle.Na még egy kör, és már újra a merítőben volt a jó 5 kilós süllő!

Szép süllő, csonticsokorral a felkelő nap fényében, augusztus 20.-án hajnlaban

Szép süllő, csonticsokorral a felkelő nap fényében, augusztus 20.-án hajnlaban

Ekkora mákot! Csonticsokorral, 16-os zsinórral, 2. merítésre 5 kilós süllő? Szinte hihetetlen. Erre már Széna is felkelt, de a sátorból csak az arcát dugta ki, mert elsőre azt hitte, hogy egy nagyobbacska dévérnek örülünk ennyire. Később, amikor ő is meglátta a halat a maga pompájában, csak akkor látta, hogy milyen szép halat fogtunk.Na, csak megérte Ernőnek is szólni, a halat tényleg ő fogta…

Ernő, hihetetlenül mákos horgász…elmegyünk keszegzni, erre süllőt fog..ráadásul a Tiszán..

Ernő, hihetetlenül mákos horgász…elmegyünk keszegzni, erre süllőt fog..ráadásul a Tiszán..

Mondta is utána egész ősszel, hogy úgy látszik megdelejeztem, mert az ezt követő pecák igen sok élménnyel gazdagítottak minket a Tisza partján, Tímáron.Szénának is maradandó élményeket adott a tímári éjszaka. A kezdődő hát és gerincproblémáinak nem használt a tehénlepényes fűcsomókkal borított talajon való alvás, így az elkövetkező 2 hónapot intenzív fizikoterápiás kezelésekkel múlatta.

Ida azóta is a tűzifát emlegeti, nehogy elfelejtsem…

A feleségem persze a szokásos szöveggel várt otthon: Ha nem fogsz halat és nem is hozol haza, minek jársz horgászni? Bezzeg, amikor még fiatal és szálkás voltam, sokszor még ős is eljárt velem pecálgatni…Most meg szaladgálhat a gyerekek után, míg én pecázok. Mondtam is neki: Cseréljünk! Te jársz el pecázni és én vigyázok a gyerekekre! Érdekes, ez sem tetszett neki. Most akkor mit csináljak?Maradtam hát én a pecánál, mit is tehettem volna, hiszen még előttem állt a legjobb őszi időszak. Ernő felesége hasonlóan vélekedett végig, mint az enyém, de azért szeptember-október hónapban csak sikerült nagy nehezen vagy tíz rakós botos pecát abszolválnunk még, itt Tímáron, amelynek eredményeiről a következő részben szeretnék beszámolni..

 

 

Irta:Pataki Zsolt

Szerkeztette:Lábas Tibor

Szólj hozzá! Eddig hozzászólások:
„ A horgászati láz egy valós betegség és csak vízzel, friss és tiszta levegővel gyógyítható.”
Theodore Gordon
Ezt már olvasta? X
Putyin csukája »
Like? :)